Marko: Eddig kap időt Albon!

Bár a Red Bull pilótáját, Alexander Albont eddig elég sok kritika érte a szezon során gyengébb teljesítménye miatt, most a csapat tanácsadója, Helmut Marko, valamint williamses riválisa, George Russell is védelmébe vette őt. Marko azt is elmondta, hogy mi kell ahhoz, hogy Albon a csapatnál maradhasson.

Alex Albon, Red Bull Racing, talks with Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

Alex Albon, Red Bull Racing, talks with Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

Steven Tee / Motorsport Images

Úgy tűnik, hogy Alex Albon számára végre megjött a várt előrelépés. Bár Max Verstappentől majdnem 8 tizeddel maradt el a pénteki nap folyamán, így is előrelépés figyelhető meg nála. A 24 éves brit-thai pilóta majdnem egy súlycsoportban volt a nála másfél évvel fiatalabb holland csapattársával.

Mióta Ricciardo korábbi versenymérnöke, Simon Rennie segíti Albon munkáját, a fiatal pilóta magabiztosabbnak kezd látszani. Az viszont egyértelmű, hogy a Red Bull hosszú távon nem engedheti meg magának, hogy egyautós csapat legyen. Még Helmut Marko is, aki egyébként gyakran kritikus hangokat üt meg, további időt szeretne adni versenyzőjének „egészen addig, amíg látjuk nála a fejlődést, és hogy a dolgok előrefelé haladnak”.

„Alexnek sok problémája volt: motorgondok, az ütközés Hamiltonnal. Még mindig hiányzik nála a magabiztosság” – mondta Marko egy Sky-nak adott interjúban. „A sebessége megvan. Az első silverstone-i futam harmadik etapja során ő futotta az abszolút leggyorsabb időket. Viszont, ahogy korábban is mondtam, még fiatal és tapasztalatlan, ezért stabilitásra van szüksége.”

Még több F1 hír:

Ralf Schumacher szerint viszont Albon egyszerűen túl lassú jelenleg. „Ez azért lehet, mert olyan autót építettek, amely Maxhoz illik. Ő olyan pilóta hírében áll, aki képes néhány kompromisszumot kötni, és szereti az olyan autót, amelynek kissé nyugtalan a hátsó tengelye” – véli Schumacher.

Albon azonban „szerencsére előrelépett egyet. Ezt észre kell venni. Egy nap talán jobban illik majd hozzá az autó. Máskülönben előbb-utóbb aggódni kell bizonyos személyekért a Red Bullnál. Úgy gondolom viszont, hogy először még futamokat kell nyerjenek.”

Van azonban valaki, aki komolyan védelmezi Albont, és ő nem más, mint korábbi F2-es ellenfele, George Russell. A brit 2018-ban bajnok lett az F1 előszobáját jelentő bajnokságban 287 szerzett ponttal. Abban az évben egy bizonyos Lando Norris lett a második (219 pont), és Albon lett a harmadik (212 pont).

George Russell, Williams Racing, with Alex Albon, Red Bull Racing

George Russell, Williams Racing, with Alex Albon, Red Bull Racing

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

„Attól a pillanattól kezdve, hogy először hallottam Alex Albon nevét, a srác győztes volt. És sosem hagyta abba a győzelmek szerzését” – mesélte lelkesen Russell a Beyond the Grid podcastban. „A gokartos karriere során mindig a top 5-ben volt, 2010-ben megnyerte az európa- és világbajnokságot is, egy bizonyos Max Verstappen és több kiváló versenyző előtt.”

„Mindenhol nyert, ahol elindult. Mindig az elejében volt. Ezt nem lehet csak úgy elveszíteni” – védi meg kritizált kollégáját Russell. Ez a kiállás azonban már Russell számára is hozott egy kis problémát, amikor a Magyar Nagydíj időmérője után elmondta, hogy a Red Bull rosszul időzített Albonnál az időmérőn.

Verstappen akkor kissé élesen megjegyezte, hogy Russellnek inkább a saját dolgaival kellene törődnie. „Ebben valamilyen szinten igaza van” – ismeri el a Williams-pilóta. „Nem az én tisztem megmondani, hogy mi rossz és mi nem.” Ha azonban Albont kritika éri, akkor Russell „természetes reflexe” az, hogy megvédi őt.


A Red Bull innovatív 2020-as felfüggesztése

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: harmadik szabadedzés - Spanyol Nagydíj 2020 (LIVE)
Következő cikk Távozik-e Wolff a Mercedes éléről?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország