Marko dühös Verstappenre: ezt rendesen elszúrta

A Red Bull tanácsadója az osztrák ServusTV-nek nyilatkozva értékelte a Brit Nagydíj eseményeit, s bár örül, hogy Max Verstappen végül a problémák ellenére is hetedik helyen zárt, arra is kitért, miben hibázott a regnáló világbajnok.

Max Verstappen, Red Bull Racing, Dr. Helmut Marko, Red Bull Racing Team Consultant

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Nem lehet azt állítani, hogy eseménytelenül alakult volna a 2022-es Forma-1-es Brit Nagydíj, amely azonban nem alakult a tervek szerint a világbajnoki pontversenyben vezető Max Verstappen számára.

A holland a második helyről rajtolhatott, és az első indításnál gyorsan meg is előzte a pole pozícióból startoló Carlos Sainzot, azonban Csou Kuan-jü brutális balesete miatt a versenyirányítás új rajtot rendelt el.

Második alkalommal a Ferrari spanyolja már sokkal agresszívabban védekezett a Red Bull ellen, ám a címvédőnek így is sikerült később megszereznie az első helyet, aminek azonban nem örülhetett sokáig.

Még több F1 hír:

Verstappen néhány kanyarral később ráhajtott az egyik AlphaTauri letört alkatrészére, ami beszorult a padlólemezébe, ez pedig megpecsételte a sorsát. A Red Bull kihívta a bokszba és végül csak a hetedik helyen ért célba.

„A lágy keverékű abroncsot választottuk a rajtnál és első alkalommal mindenkit megelőzött a baleset előtt. Aztán a piros zászló után csodálkoztunk, hogy miért nem indulhattunk az élről az újraindításnál“ - kezdte értékelését Marko.

„Ezután viszonylag jól alakultak a dolgok, gyorsabbak voltunk a Ferrariknál, Sainz hibája után meg az élre álltunk. Amikor ráhajtott a törmelékdarabra, Max első reakciója az volt, hogy az autó már nem kormányozható és természetesen azt hitte, defektet kapott“ - folytatta az osztrák.

 

„Olyan gyorsan és dühösen hajtott be a bokszutcába, hogy a jó állapotban lévő közepes gumikészletet teljesen gallyra vágta. Emiatt ezt a szettet már nem tudta használni, rendesen elszúrta. Ez egy hiba volt a részéről, de az adott helyzetben érthető“ - fogalmazott a Red Bull tanácsadója.

„Cunoda letört hátsó szárnydarabja miatt a leszorítóerőnk húsz százalékát elveszítettük, ami a köridők tekintetében másfél-két másodperces romlást eredményezett. A kemény gumikon még nagyobbak voltak a problémák“ - ecsetelte Marko.

„Fontolóra vettük, hogy behívjuk Maxot és kiállunk a versenyből, hogy kíméljük a motort, azonban még versenyben voltunk a pontokért és úgy döntöttünk, folytatjuk. Amikor lágy gumikra váltottunk, javult a helyzet. Jó döntés volt folytatni“ - zárta az osztrák.

A futamát tönkretevő alkatrésszel fotózkodott Max Verstappen (kép)


Nézzétek meg a Forma-1-es Brit Nagydíj legjobb képeit az alábbi videóban!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szafnauer: nem gondoltam még arra, szól-e bármi Alonso megtartása ellen
Következő cikk Russell: mi jogosítja fel az embereket arra, hogy bárkit is kifütyüljenek?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország