Marko: Cunodának pszichológusra van szüksége

A Red Bull úgy döntött, megpróbálja még inkább megzabolázni a rádióban sokszor szabadszájú versenyzőjét, Juki Cunodát, ezért egy pszichológust is megkértek, hogy segítsen neki.

Yuki Tsunoda, Scuderia AlphaTauri, on the drivers' parade

Mark Sutton / Motorsport Images

Cunoda sokszor hívta fel magára a figyelmet viszonylag rövid F1-es pályafutása alatt azzal, hogy a rádióban elég hangosan és színes szóhasználattal véleményezte a körülötte történő eseményeket.

A ServusTV-nek most a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko árulta el, hogy pszichológust fogadtak versenyzőjük mellé. „Muszáj kordában tartani az érzelmeinket. Hála az égnek, hogy a mi Maxunk nyugodt. A problémás gyermekünk valójában Cunoda. Sokszor robban fel a rádióban, el sem hinnék, mennyire.”

Ugyan az AlphaTauri versenyzője sokat fejlődött idénre, a bikások így is úgy látták, hogy szükség van még további előrelépésre. „Beszerveztünk számára egy pszichológust, aki segíthet neki, mert folyamatosan káromkodott a kanyarok közben. Ez pedig rontja a teljesítményét is.”

Még több F1 hír:

Marko emellett úgy tartja, talán korlátozni kéne a pilóta és a versenymérnöke közötti kommunikációt is, mert most egy kicsit olyan, mintha egy „autósiskolában lennének”. „Korlátozni lehetne, hogy csak az egyik irányba történjen a kommunikáció, csak a pilóta beszélhetne, miközben nem kap semmilyen technikai segítséget.”

A tanácsadó szerint tehát érdemes lenne korlátok közé szorítani a pilóta és a csapat közötti beszédet, hogy a mérnökök ne menedzselhessék a versenyzők minden egyes mozdulatát az autóban.

Cunoda a Brit Nagydíjon azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy optimista manőverrel mindkét AlphaTaurit kivette a játékból, aminek érthető módon márkatársa, Pierre Gasly sem örült, hiszen így egy jó pontszerzési lehetőségtől estek el, ráadásul közvetve még Max Verstappen futamát is tönkretették.

A japán azóta már bocsánatot kért mindenkitől, és most az Osztrák Nagydíjon szeretné feledtetni ezeket az eseményeket.


Nézd meg a Brit Nagydíj legjobb képeit

Exkluzív: pályán a Ferrari LMH autója!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wurz szerint javítani kell néhány dolgon a Silverstone-ban látott balesetek miatt
Következő cikk Vettel úgy érezte magát Mansell autójában, mint egy ötéves kisfiú

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország