Marko bejelentette: Gasly marad, eddig hoznak döntést a párosukról!

A Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko – bizonyos mértékig – tiszta vizet öntött a pohárba: az már biztos, hogy Pierre Gasly nem tér vissza jövőre a Red Bull csapatához. Marko azt is elmondta, meddig hozzák meg döntésüket.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Charles Coates / Motorsport Images

Bár sokáig erősen tartotta magát a pletyka, hogy Pierre Gasly visszaszerezheti korábban elvesztett Red Bullos ülését, a francia versenyző a következő évet is az AlphaTauri színeiben kezdi majd meg.

„Gasly helye biztos az AlphaTaurinál” – kezdte Marko. „A második versenyzőről legkésőbb a második bahreini verseny után döntünk.”

Még több F1 hír:

Az elmúlt napokban Max Verstappen úgy nyilatkozott, Hülkenberg jó csapattárs lenne számára a Red Bullnál.

„Jó, hogy Max érdeklődést mutat aziránt, ki lesz a csapattársa. Nincs oka aggódnia, ugyanis jövőre remek motorunk lesz, a kilátások pedig azt követően is ígéretesek.”

„Nem titok, hogy Alextől kiegyensúlyozottabb teljesítményt várunk. Sokszor kerül jelentős hátrányba Maxhoz képest, ami időnként már túl sok. Ahogy korábban már elmondtuk: ha a látszik a fejlődés, akkor ő a mi emberünk. Nincs okunk sietni. Mindannyian tudjuk, hogy remek versenyzők vannak a piacon. A Mercedes után továbbra is mi kínáljuk a mezőny második legjobb csomagját.”

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, and Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing, on the grid

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, and Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing, on the grid

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Nico nagyon jól beszél hollandul, de ahogy már korábban elmondtam: a csapat nálunk az angolt használja, így ez nem tényező. Amennyiben Albon nem felel meg az elvárásainknak, felvesszük a kapcsolatot a jelöltekkel. Folyamatosan elemezzük az adatokat.”

Mivel közeleg a szezon vége, a Red Bullnak már nem maradt sok ideje arra, hogy meghozza döntését 2021-ről.

„Most azt mondanám, a döntés december elejéig születik meg. Még 2-3 verseny, de ez nem biztos.”

Nico Hülkenberget szintén megkérdezték arról, felvette-e már vele a kapcsolatot a Red Bull. „Ha Helmut úgy látja jónak, meg fog keresni. Türelmesnek kell lennünk, és meglátjuk, mi sül ki a dologból” – nyilatkozta a német.

Helmut Marko Hülkenberg kapcsán elmondta, hogy „ha nem tartanák elég jónak, nem merült volna fel a neve.”

„Nem vagyok újságíró. Mazepin szintén megkeresett minket, és az AlphaTaurit. Ahogy te is utaltál rá, a Haasnál minden bizonnyal két junior lesz jövőre. A Mercedes és a Red Bull második ülésén kívül minden hely elkelt” – latolgatta Marko a pilótapiac esélyeit.

Van baj a Haasnál 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: FUTAM - Portugál Nagydíj 2020 (LIVE)
Következő cikk Hamilton nyerte a Portugál GP-t az őrületes első körök után!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország