Marko a Sainzcal kapcsolatos pletykákról: „A Ferrarinak most más problémái vannak”
A Red Bull csapatának tanácsadója, Helmut Marko szerint a vörösöknek most nem az a legnagyobb gondjuk, hogy a Carlos Sainzcal kapcsolatos pletykák miatt aggódjanak, hiszen a 2023-as autójuk egyelőre nem elég versenyképes.
A hét korábbi részében olyan információk láttak napvilágot, miszerint Sainz lehet az Audi egyik első számú kiszemeltje, amikor az istálló 2026-ban megérkezik a Forma–1-be gyári csapatként. Erre később aztán maga az egyszeres futamgyőztes is reagált, aki egyáltalán nem volt boldog emiatt.
Marko eközben úgy látja, hogy jelenleg amúgy se lenne sok értelme annak, ha Sainz elhagyná Maranellót, hiszen bőven van min dolgozniuk ezekben a hetekben, hónapokban. A Ferrarinak pedig ezen híresztelések helyett inkább az autója rendbetételére kell figyelnie.
„Manapság már szinte bárki kitehet valamit az internetre. A híreket már nem lehet kontrollálni. Miért kéne a Ferrarinak megválnia Carlostól? Ennek semmi értelme. Carlos remek munkát végez, a Ferrarinak pedig most más problémái vannak” – kommentálta a helyzetet Marko az F1-Insidernek.
Jelenleg egyébként mindkét ferraris pilóta szerződése 2024 végéig szól, Marko pedig amondó, hogy vélhetően vannak teljesítményre vonatkozó kitételek ezekben a kontraktusokban. „Ezek manapság már megszokottak. Nagyjából az áll bennük, hogy egy versenyzőnek egy adott pontszámmal kell rendelkeznie az év egy adott szakaszáig, általában nyárig, ás akkor a szerződése automatikusan megújul.”
„Ha ez nincs meg, akkor mindkét félnek megvan a lehetősége arra, hogy felbontsák a megállapodást. 2015 Sebastian Vettel például ezért mehetett tőlünk a Ferrarihoz” – mondta az osztrák szakember.
A Red Bull és Ferrari kontextusában pedig nemrég olyan hírek érkeztek, hogy mérnökök távozhatnak a bikásoktól, és vélhetően Maranellóban fognak kiktöni.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.