Marko: A Red Bull többé nem egyemberes csapat!

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója azt nyilatkozta, idén már nem lesz egyemberes a csapatuk, hiszen Sergio Perez érkezésével egy olyan pilóta érkezett, aki közel lesz Max Verstappenhez.

Sergio Perez, Red Bull Racing

Sergio Perez, Red Bull Racing

Red Bull Content Pool

A Red Bull Racing komoly várakozásokkal indította a 2020-as évet, azonban a 17 futamos szezon folyamán csak kétszer tudtak győzni, és nem volt valós esélyük az egyéni vagy a konstruktőri világbajnoki címre. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko ettől az évtől is sokat vár, és mindent megtesznek azért, hogy erősebbek legyenek, mint tavaly voltak.

„Pozitív adatok érkeznek a Hondától a motor teljesítményének kapcsán, emellett pedig a kasztnink is javult a tél folyamán” – kezdte Marko a német RTL-nek adott nyilatkozatában.

További híreink:

Jelentős változás is történt a csapatban: Alex Albon másfél év Red Bullnál töltött versenyzés után idén már csak tartalékpilóta lesz, Max Verstappen mellett pedig Sergio Perez ülhet autóba az osztrák istállónál.

A pilótaváltáson kívül Marko a megbízhatóság javulására is számít, Perez kapcsán pedig elmondta, szerinte közel lesz Verstappenhez a mexikói versenyző.

„Most már egy olyan versenyzőnk van, aki közel lesz Maxhoz, tehát a Red Bull többé nem lesz egyemberes csapat. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy megszüntessük ezt a gyengeségünket” – tette hozzá a tanácsadó.

Marko: A Ferrari nagyot lépett előre a motorjával…


A Motorsport Images gyönyörű képeinek segítségével megtekinthetitek a 2021-es F1-es rajtrácsot, immáron az egyetlen kérdőjel a Mercedesnél van, ahol Lewis Hamilton még nem írta alá a szerződésének meghosszabbítását.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Coulthard: Hamiltonnak vagy a Mercedesnek fontosabb a nyolcadik világbajnoki cím?
Következő cikk „Ezt kevesen értik meg, de Gasly és Vettel érti…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország