Marko: A Red Bull számára nem prioritás, hogy motorgyártó legyen!

Mint ismeretes, a Honda 2021 végén távozik a Forma-1-ből, így pedig motorbeszállító nélkül marad a két energiaitalos istálló. A tanácsadó Helmut Marko pedig kiemelte, nem prioritás számunkra, hogy motorgyártóvá váljanak.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Honda október elején jelentette be, hogy 2021 végén kivonulnak a Forma-1-ből, ennek értelmében a Red Bullnak és az AlphaTaurinak új motorbeszállító után kell néznie 2022-től. És mivel a Mercedes már kijelentette, hogy nem tudnak motort adni nekik, így a Renault és a Ferrari marad opcióként, illetve a Honda erőforrásának továbbfejlesztése. Az osztrák istálló számára utóbbi opció tűnik a legjobbnak, hiszen így nem kellene külső féltől függeniük.

A Sky Deutschlandnak pedig nemrég arról nyilatkozott a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko, hogy hogyan látja a csapat a helyzetet.

„Mindent Angliába akarunk áthelyezni, de ehhez szükségünk lesz Sakura segítségére is. Sakura a Honda japán fejlesztési központja. A következő cél, hogy minél hamarabb a saját lábunkra álljunk. El tudjuk képzelni azt, hogy többé-kevésbé rögtön el tudunk kezdeni egyedül dolgozni a 2022-es szezon elejétől.”

Még több F1 hír:

Viszont Marko azt is egyértelművé tette, hogy a Red Bull nem akar hosszú időn keresztül saját magának motort fejleszteni.

„Ez a dolog a jelenlegi szabályok végéig a Red Bull projektje marad” – tette hozzá az osztrák.

A jelenlegi Forma-1-es motorformula 2025 végéig marad érvényben, ennek értelmében 2026-tól következhetnek az új motorszabályok. Addig a Red Bull függetlenül akar motorokat fejleszteni, de a tanácsadó elmondása szerint nem céljuk, hogy motorgyártóvá váljanak.

„Az a tervünk, hogy 2025 végéig csináljuk ezt. De nem jelent számunkra prioritást, hogy motorgyártókká is váljunk.”

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, and Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing, on the grid

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, and Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing, on the grid

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Ez pedig azt jelentheti, hogy 2026-tól fog motorpartner után nézni a Red Bull, Marko pedig reméli, hogy az új motorszabályok vonzóak lesznek az esetleges beszállók számára.

„Az új szabályoknak a költségek szempontjából sokkal előnyösebbnek kellene lenniük, illetve a technológiának is egyszerűsödnie kell. Én a szurkolókkal együtt úgy gondolom, hogy szükség van a zajra, ahogy a szintetikus üzemanyag bevezetése is fontos, hiszen ezzel válhatunk CO2-semlegessé.”

„Természetesen ez egy olyan pont, ami a sportautók motorfejlesztőinek is tetszik, ezért is fontos” – zárta a tanácsadó.

Biztató hír a Ferrari 2021-es motorjáról…


Egy 10 perces összefoglaló a 2020-as Le Mans-i 24 órás versenyről, amely meglehetősen fordulatosra sikeredett és végül a 8-as Toyota győzelmével zárult.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen és Giovinazzi hatalmasat mentek az Alfa Romeo Giulia GTA-val és GTAm-mel
Következő cikk A Racing Point reagált a vitákat kiváltó Stroll-koronavírus esetre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország