Marko: A piros zászló mentette meg Perez versenyét

Helmut Marko nincs elragadtatva Sergio Perez teljesítményétől, amit a Holland Nagydíjon mutatott, hiszen a mexikói megint számos vezetői hibát vétett.

Sergio Perez, Red Bull Racing, in Parc Ferme

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Meglehetősen vegyes érzésekkel vette tudomásul az újabb verseny leintését Helmut Marko, hiszen míg az egyik oldalról nagyon örül a „kiemelkedő” holland domináns sikerének, addig a másik oldalon Perezzel kapcsolatban megint kritikus hangot ütött meg.

„Nem ismerek egyet sem” – felelte Marko a Viaplay-nek arra a kérdésre, hogy vannak-e gyengeségei Verstappennek. „Ő ennyire szuper. Nem számít, hogy szárazon vagy vizes pályán (kell menni). Tudja olvasni a versenyt. Menedzseli a gumikat, és nagyon higgadt.”

„A rajt előtti ceremónia igazán lenyűgöző volt, rengeteg érzelem megmutatkozott, és számára ez nagy nyomást jelent. Köszönt a Királynak, beugrott az autóba, és egyszerűen megcsinálta. Már most ott van az évtizedek abszolút legjobb versenyzői között.”

Eközben Perez a 7. helyről rajtolt, majd egy jól időzített bokszkiállással az élre állt és vezette a futamot. A későbbi kerékcserénél aztán a mexikói több hibát is elkövetett, először falnak koccintotta az autóját, majd túllépte a megengedett sebességet. Ezek végül a dobogójába kerültek a Red Bull-pilótának.

„Szerencséje volt a bokszkiállással, ami miatt az élre állt. Aztán amikor megint bejött a bokszba, elég erősen a falnak ütközött, majd kapott egy 5 másodperces büntetést is” – értékelte a mexikói futamát Marko. „Az extrém vizes gumikon túl későn fékezett, és ott szerencséje volt, mert megsérült az autó, az első szárny, és a piros zászló nélkül nem fejezte volna be a versenyt.”

Ha Perez nem is tudta felvenni a versenyt Verstappennel, Alonso elgondolkodott a holland megelőzésén az utolsó körökben, amikor újraindították a futamot…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff kritikus válasza az Alpine-nak: Inkább végezzenek jobb munkát az erőforrásokkal
Következő cikk Sainz: nem rossz eredmény ez a mezőny 6. leggyorsabb autójával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország