Marko: a Mercedes el akarja venni a bokszutcai előnyünket

A Red Bull Racing tanácsadója, Helmut Marko szerint egyértelmű, hogy a Mercedes áll a kerékcserékre vonatkozó szigorítások mögött, mivel azzal a legtöbbet a bajnoki éllovas Red Bull veszítene.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, and Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing, on the grid

Andy Hone / Motorsport Images

Az FIA a legújabb technikai direktívájában 0.35 tizeddel lelassítja majd a kerékcseréket, hogy az azt végző szerelőknek legyen ideje reagálnia az esetleges hibákra. A módosítás kissé váratlanul érkezett, hiszen idén még nem voltak nagy bokszutcai balesetek vagy hibák.

Az Auto Motor und Sport értesülései szerint kifejezetten a csapatok kérték az FIA-nál a kerékcserék alaposabb megvizsgálását, az oldalnak nyilatkozó Helmut Marko – aki az RTL-nek már a Francia Nagydíjat megelőzően is azt nyilatkozta, hogy a Mercedes azon dolgozik, hogy illegálissá tegyék a kerékcseréiket – szerint pedig igen egyértelmű, hogy melyik csapatra kell gondolnia az embernek:

„A Mercedes lobbizott ezért, mert el akarják venni a bokszutcai előnyünket” – mondta Marko. „Mi így most kb. 4 tizedet fogunk veszíteni majd kerékcserénként. 7 éve dolgozunk azon, hogy ilyen konzisztensek és gyorsak lehessenek a kiállásaink.”

A mezőny hátsó fele mindenesetre egyelőre nem túl látványosan optimista.

„Már ideje volt, hogy valami történjen” – idézi az AMuS az Alpine pálya melletti mérnöki gárdáját összefogó Alan Permanet. „A szabályok azt mondják, hogy embereknek kell elvégeznie a műveletet. Ha megvizsgáljuk a Red Bull kiállásait, akkor egyes folyamatok gyorsabbak, mint az emberi reakcióidő.”

Az Alfa Romeo menedzsere, Beat Zehnder szintén úgy gondolja, hogy „amennyiben valaki maximálisan igazodik a szabályokhoz, akkor lehetetlen két másodperc alatt elvégezni egy kerékcserét.”

A McLaren üdvözli a kerékcserék lelassítását

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren üdvözli a kerékcserék lelassítását
Következő cikk Horner: csak le akarnak lassítani minket

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország