Marko: A Mercedes 3 millió eurós kárt okozott nekünk

Helmut Marko szerint fokozni kellene a balesetet okozó pilóták büntetését, mivel szerint nincs egyensúly az általuk okozott kár, valamint az ellenük hozott szankciók között.

Lewis Hamilton, Mercedes, 2nd position, Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing, Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, and Valtteri Bottas, Mercedes, 3rd position, on the podium

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko kijelentette, hogy eddigi számításaik alapján a Mercedes 3 millió eurós kárt okozott az alakulatuknak azzal, hogy a pilótáik Silverstone-ban és Magyarországon is hatalmas balesetet okoztak.

„Az utolsó két versenyig a szezon első fele pozitív volt” – jelentette ki Marko a Motorsport Magazinnak. „Ezt követően minden elfordult a negatív irányba. Ennek eredményeképpen fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy a büntetőrendszer igazságos-e, miután a Mercedes két komoly ütközést okozott.”

„Talán más megközelítést kellene alkalmazni (a büntetések kiosztásában). Antonio Giovinazzi stop/go büntetést kap, miután gyorsan haladt a bokszban, Sebastian Vettelt kizárták, mert nem volt elég üzemanyag a tankjában, pedig 0,3 liter elegendő lenne az ellenőrzéshez.”

Még több F1 hír:

„A másik oldalról nekünk van két törött motorunk, amelyet a Mercedes pilóták okoztak, ez pedig azt jelenti, hogy financiálisan kemény ütést kaptunk. 3 millió eurós kárunk van, ezt pedig nem könnyű visszahozni."

Helmut Marko szerint sokkal komolyabb szankciókkal kellene sújtani azokat a pilótákat, akik a hanyagságuk miatt jelentős anyagi kárt okoznak a rivális csapatnak, ugyanis szerint nincs egyensúlyban a büntetés mértéke a károkkal, amelyet a károsult fél elszenved.

A McLaren elégedett az FIA versenyigazgatójának munkájával

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alpine-vezér: Még erősebbek leszünk!
Következő cikk Spa a Mercedes pályája lesz? A második szektorban visszavághat a Red Bull

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország