Marko a fiatalról: „Ő biztosan lesz valaki a jövőben”...
Helmut Marko nem győzte dicsérni Franco Colapintót, aki szerinte hihetetlenül érett versenyzést mutatott be mind Bakuban, mind Szingapúrban, így azt sem lehet kizárni, hogy az argentin a Red Bullnál kössön ki.
Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing
Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images
Nincsenek könnyű helyzetben a mai Forma-1-ben az újonc versenyzők, hiszen kevés tesztlehetősséggel kell fejest ugraniuk az ismeretlenbe. Azok, akik ráadásul az idény közepén mutatkoznak be, extra kihívásokkal kell megküzdeniük.
Oliver Bearman két alkalommal állhatott rajthoz idén a Forma-1-ben, és nagy meglepetésre mind a két alkalommal pontszerző helyen végzett. Hasonló bravúrra volt képes Colapinto, aki a négy pontjával rögtön a bemutatkozása után megmutatta, hogy komolyan kell őt venni.
Az argentin pilóta ráadásul Bakuban és Szingapúrban is megállta a helyét, ami nem kis teljesítmény, hiszen ezek az utcai versenyhelyszínek minden apró hibát megbüntetnek, ám a Williams-pilóta mindkét futam során kifejezetten koncentrált maradt.
„A Williams csapatánál van” – jelentette ki Marko a Motorsport-Totalnak nyilatkozva, amikor arról faggatták, hogy lehet-e esélye a fiatal argentin versenyzőnek bekerülni a Red Bull családjába a jövőben, amennyiben felszabadul náluk egy ülés.
„Ő biztosan lesz valaki a jövőben” – tette hozzá a főtanácsadó. „Amit mutatott, az nagyon-nagyon jó volt, mind Bakuban, mind Szingapúrban. Ezt példaként említettem” – zárta le a dicséretét Marko, aki tehát figyeli az újoncot.
Eközben az Aston Martin részéről Mike Krack elárulta, hogy Fernando Alonso felülmúlta a szimulációkat Szingapúrban, ugyanis a gépek kalkulációja szerint nem végezhetett volna ilyen előkelő helyen.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.