Marko: „A Ferrarin nagyobb a nyomás”

Hiába Max Verstappen időmérős problémája, Helmut Marko bizakodó a vasárnapi viadalt illetően, ahol szerinte a Red Bullnak bőven lehet esélye a Ferrari ellen.

The cars of top three qualifiers Charles Leclerc, Ferrari F1-75, Max Verstappen, Red Bull Racing RB18, Carlos Sainz, Ferrari F1-75, in Parc Ferme

The cars of top three qualifiers Charles Leclerc, Ferrari F1-75, Max Verstappen, Red Bull Racing RB18, Carlos Sainz, Ferrari F1-75, in Parc Ferme

Carl Bingham / Motorsport Images

A barcelonai időmérő edzés végén a bajnoki címvédő tehetetlen volt Charles Leclerc második, nagyon erősre sikerült gyorskörével szemben, mivel nem tudta nyitni a DRS-ét az egyenesben. Ennek következtében Verstappennek be kellett érnie egy második hellyel.

Az ORF-nek ettől függetlenül Marko továbbra is magabiztosan nyilatkozott. „Kezdjük a pozitívummal: a megfelelő irányba mentünk. Az első Q3-as próbálkozások után még mi voltunk elöl, és szerintünk meg tudtuk volna futni Leclerc idejét, de a DRS nem nyílt ki.”

„A következő alkalommal már működött is. Persze most reméljük, hogy a futam során már nem lesz vele gond. Maga az eredmény ettől még nem tragikus, mert így is az első sorban vagyunk. Szerintem a magas pályahőmérséklet döntő tényező lehet a futamon.”

Még több F1 hír:

„A Ferrari most a harmadik edzésen már sokkal erősebbnek tűnt a hosszú etapokon, mint tegnap, tehát a versenyen is jók lesznek.” Marko most úgy érzi, előnyt jelent számukra, hogy a Ferrari már régóta nem volt bajnoki harcban, így a nagyobb teher rajtuk lesz.

„Tavaly mi győztünk, a Mercedes dominanciája előtt pedig szintén mi voltunk elöl. A Ferrarinak még kicsit új ez a helyzet, ezért a nyomás is nagyobb rajtuk. Max pedig bizonyította az utóbbi két futamon, hogy nem hibázik még a kiélezett helyzetekben sem, miközben az ellenfél legapróbb gyengeségére is lecsap.”

Ami Sergio Perez ötödik helyét illeti, a 79 éves szakember így fogalmazott: „A mezőny igazán szoros, ő pedig nem tudta összerakni a legjobb szektorait. Ez rendben van, a futamokon erősebb szokott lenni, és reméljük, hogy kapunk majd segítséget a részéről” – utalt Marko az élről indulók bajnoki csatájára.

„A Ferrarinak sikerült optimalizálnia az autóját, de majd kiderül, hogy milyen szinten lesznek. Holnap sokkal melegebb lesz, mint ma, így talán háromszor is ki kell majd állnunk.”

Sainz szerint lehet esélye nyerni vasárnap

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: A versenyen esélyünk lehet a Ferrari ellen
Következő cikk Magnussen és Schumacher is megúszta figyelmeztetéssel a Spanyol Nagydíj időmérőjét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország