Marko a DRS hiánya miatt dühöngött, de az Albon-ügyre is kitért

Helmut Marko, a Red Bull Racing főtanácsadója szerint a DRS hiánya lehetetlenné tette a Török Nagydíjon az előzést, és ez megpecsételte a sorsukat, tekintve, hogy nagyon gyorsan megölték pilótáik a gumikat.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, and Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing, on the grid

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Helmut Marko nagyon csalódott volt Max Verstappen és Alex Albon Török Nagydíjon szerzett hatodik és hetedik helye miatt. Szerinte a Red Bull Racing mindkét versenyzője nyerhetett volna, de túl türelmetlenek voltak és a DRS hiánya sem segítette őket:

„Lehetetlen volt előzni.” – mondta el a Sky Germanynak adott interjújában a tanácsadó, majd a visszakérdésre, hogy nem a Honda-motor miatt nem tudtak-e előzni, elmondta: „Nem, nem ez volt a baj. Egyszerűen csak nem lehetett használni a DRS-t, amíg gyorsak voltunk.”

Még több F1 hír:

A versenyen Verstappen és Albon is bemutatott egy-egy piruettet, ami miatt az elvesztett idő és helyezések után kellett szaladniuk, ennek pedig a gumik látták a kárát: „Az előzési kísérleteik közben tönkretették a gumikat, ez jól látszott. A tény, hogy Hamilton és Perez is nagyjából slickké kopott gumikkal tudták befejezni a versenyt, jól mutatja ezt.”

Albonnak is volt esélye a győzelemre, de ezt egy megpörgéssel eldobta magától. Marko azonban az ezzel kapcsolatos kérdésre nem akart semmit elmondani a fiatal pilóta jövőjéről a csapatnál: „A szezon végén fogunk dönteni, nem lesz előzetes kritika.” – zárta mondandóját.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Sainz szerint ő és Norris mentették meg a McLarent Törökországban
Következő cikk Videó: Perez sebészi pontossággal hozza a célba a Racing Pointot a második helyen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország