BRÉKING

Mark Webber együttérez a Red Bullal

A Red Bull korábbi pilótája nem bánta meg 2013-as távozását, és együttérez egykori kollégáival a felmerült nehézségek kapcsán.

A nehézségek után Daniel Ricciardo végül sikerrel zárta az első turbómotoros évet a Forma-1-ben, és a Red Bullt tavaly felhozta a Mercedes mögé. Idén is ezt várhatjuk tőle: hogy beleszól majd a Mercedes dominanciájába. Az RB11 idén Ricciardoval és új csapattársával, Daniil Kvyattal száll harcba, de az autó egyelőre visszalépésnek tűnik a tavalyihoz képest. A bikák korábbi ausztrál versenyzője ezt nem így látja, és örül, hogy a korábbi világbajnok csapatot elkerülte a hanyatlás.

A mai időmérőn megszerzett hetedik és tizenharmadik helynél nagyobb a probléma a Red Bullnál. A Mercedeshez képest több mint két másodperc a lemaradásuk, és a Renault motorok ismét nem megbízhatóak. Az egykor még sikerekhez szokott csapat főnöke, Christian Horner még semleges nézőként is nehezen viseli csapat szenvedését. Mark Webbernek is fáj, amit lát.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Még mindig sok barátom van a Red Bullnál, és sajnálom, hogy ilyen nehéz időszakon mennek keresztül.” – nyilatkozta az ORF-nek – „Hosszú ideig domináltak a Forma-1-ben, de semmi sem tarthat örökké. Vannak hullámvölgyek. Szomorú látni, hogy mindent megpróbálnak, de ennek ellenére egyelőre nem tudnak továbblépni.”

Webber 2007 és 2013 között volt az istálló pilótája, 9 győzelmet és 13 pole pozíciót szerzett, és öt éven keresztül folytatott éles küzdelmet a négyszeres világbajnok Sebastian Vetellel. Miután 2013-ban visszavonult a hosszútávú bajnokságra váltott és 38 évesen boldog, hogy megszabadult a Red Bullnál tapasztalt bosszúságoktól. Persze a mai napig a Red Bullnak szurkol.

„Mindig is jó kapcsolatom volt a Red Bullal, de örülök, hogy már nem kell ott lennem. Élveztem, hogy a Forma-1-ben versenyezhettem, de az én időm lejárt, már túl öreg vagyok. Az időzítés tökéletes volt, de a Red Bullt továbbra is erősnek akarom látni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón Hamilton pole-köre Ausztráliából: Ez egy űrhajó!
Következő cikk Newey: Végeláthatatlan motorproblémák a Red Bullnál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország