BRÉKING

Maratoni motorhasználatra készül a Red Bull és a Renault: 4200 km egy erőforrással?

A francia gyártó terve az, hogy csak a Monacói Nagydíjtól frissít az első erőforrásán, ami immáron egy megvalósítható cél.

A német AMuS beszámolója szerint egyelőre egészségesnek mondható a helyzet a motorokat és a különböző egységeket illetően a mezőnyben. Bahreinben Fernando Alonso volt az első, akinek motort kellett cserélnie, köszönhetően a melbourne-i bukásának.

A Ferrari részéről is volt szükség cserére. Az olaszoknál a vezérlőegységet cserélték ki Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen autójában, majd jött az új turbófeltöltő a finn neve mellett, valamint a második két elektromos egység.

A Red Bullnál Daniil Kvyat gépéhez is hozzá kellett nyúlni, de csak az akkumulátort és az elektronikai dobozt cserélték le, így az erőforrás gyakorlatilag érintetlen maradt.

A Kínai Nagydíj előtt Vettel áll motorcsere előtt, de a McLarennél is új alkatrészekre van szükség. Ez a Jenson Button autójában dolgozó Honda motort érinti.

A Renault mindeközben egy maratoni menetre készül. A francia gyártó azt a célt tűzte ki maga elé, hogy beleértve a saját és a Red Bull versenyzőit, a Monacói Nagydíjig az első egységet fogja használni, beleértve a turbót és az elektromos erőforrást is.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Szavazás: Kit ültetnél Räikkönen helyére a Ferrarinál? Aktuális szavazásunkat a cikken belül találhatjátok! Hajrá! fotó:...

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. április 7.

Ez összesen 6 nagydíj, ami azt jelenti, hogy legalább 4200 kilométert teljesítenének csere nélkül. Tavaly ez a Renault részéről elképzelhetetlen volt a technikai gondok miatt. Ebben az évben akár már lehetséges is lehet, mind a Red Bull, mind pedig a gyári csapatot illetően.

Ennek a fő oka az, hogy az első nagy frissítés Kanadára várható, miközben 35 lóerős fejlődésről és jelentős javulásról számolhatunk be a vezethetőség területén. A köridőket tekintve pedig 0,5 másodperces gyorsulásról, ami nem kevés.

A Renault azonban egyértelművé tette, hogy ha az új fejlesztés nem jön be, akkor már nem tudnak visszatérni a régi változatokhoz, melyek addigra gyakorlatilag teljesen elhasználtak lesznek.

A Mercedes ügyfelei szintén spórolnak, de itt más okokról van szó. A Williams, a Force India és a Manor is el akarja kerülni az ötödik motor beépítését, mivel annak a költsége 1,5 millió euró lenne. A Force India például Bahreinben pénteken a legalacsonyabb energiaszinten ment, hogy minél inkább meghosszabbítsa a motor élettartamát. A taktika hátránya az, hogy ilyenkor nem reprezentatív a gumiabroncsok kopása, ami természetesen hatással van a hétvége további részére.

A gyári Mercedes szintén mérlegeli annak a lehetőségét, hogy 4 erőforrással teljesítse a 21 futamot. Az ötödik motor lehet a titkos fegyvere a németeknek, ha még akkor a Ferrari igazi ellenfél lesz a hajrában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes csapafőnöke osztja Rosberg véleményét: még nem láttuk, mire képes a Ferrari
Következő cikk A Red Bull szerint jó a Forma-1-nek, hogy ilyen jó a „tavalyi Ferrari” a Haas színeiben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország