Marad 2020-ban is a háromrészes időmérő az F1-ben

Az FIA honlapján tette közzé a Forma-1-re vonatkozó jövő évi szabályokat és előírásokat.

FIA logo

Fotót készítette: XPB Images

Az FIA által kiadott szabályok csak minimálisan térnek el az ideiektől, marad a három szakaszból álló időmérős rendszer. Változik ugyanakkor a tiltás, amely azt szabályozza, hogy a csapatoknak mikor tilos az autókkal foglalkozni. 2020-tól ez a szakasz csütörtökön és pénteken 12 órával a szabadedzések kezdete előtt kezdődik, ezek hossza kilenc óra lesz, és nem nyolc, ahogy idén.

Emellett a sportszabályok változásai közül kiemelendő, hogy a szélcsatornás felkészülést a jövő évtől a csapatoknak egyénileg kell bonyolítani. Ez pedig azt jelenti, hogy a csapatok jövőre nem támaszkodhatnak másik csapatokra ezen a téren, például a Haas a Ferrarira.

Az FIA a kuplung kapcsán hozott új szabályai csak nehezítik majd a versenyzők dolgát 2020-ban a rajtoknál. Az eszköz új típusa mindenki számára kötelező, és a szervezet már előre jelezte, hogy keményen fogja ellenőrizni, hogy senki se élvezhessen előnyt.

Ha egy csapat két kuplung pedált is használni akar a kormányon, akkor minden karnak méretben, formában egyeznie kell, és a versenyzőknek bizonyítani kell, hogy mindkét kar azonos módon is működik. Emellett a karnak lineárisan kell működnie a kuplunggal. Ez nagyobb felelősséget jelent a pilóta számára a futam elején.

Még több F1 hír:

A technikai szabályváltozások közül érdemes megemlíteni, hogy újra változtatnak a visszapillantótükrök méretein és elhelyezésén. Ennek a lényege, hogy az FIA minél jobban szabályozni szeretné a visszapillantók aerodinamikára tett hatását. Helyzetükkel kapcsolatos változás, hogy kicsit beljebb kerülnek az autóban, és korlátozottabb lehetőséget nyújtanak majd idei társaikhoz képest.

Egyéb változások az üzemanyag- és más olajtartályokkal kapcsolatosak. Most a csapatok akár két liter üzemanyagot is tárolhatnak a monocoque-on kívül, de 2020-tól negyed literre csökkentik ezt a számot, ezt is csak akkor, ha elengedhetetlen a motor működéséhez.

Az olajégetés hatásának kiküszöbölésére is új szabályt hoztak, ahogy szigorúbb szabályokat hoztak az olaj hajtóműhöz történő átadására is. Ez a kiegészítő olajtartály, amelyből jövőre már csak egy lehet az autóban, és együtt a motorhoz csatlakozott vezetékkel ez nem haladhatja meg a 2,5 literes kapacitást, és mágnesszelepekkel kell szabályozni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto szerint a számok félrevezetőek, Leclerc egyetért vele
Következő cikk Rosberg bakui kitiltása után apja irodájából nézte Bottas sikerét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország