Már úton vannak a hangosabb F1-es autók

Már úton vannak a hangosabb F1-es autók

Legkésőbb 2017-re jelentős hangkülönbségeket vélhetünk felfedezni a Forma-1-ben a versenygépeket illetően, ami mindenképpen jó hírt jelenthet.

A Forma-1 mindamellett, hogy unalmassá vált, hangban sem erős, és akkor egészen finoman fogalmaztunk.

Már a V10-es éra búcsúját is nehéz volt elviselnünk, de ez még rosszabb volt, amikor ugyanezt kellett átélnünk a V8-as generáció elköszönését illetően, melynek helyére a V6-os hibridek léptek.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az egyik fontos terve részeként kiadta az ukázt, miszerint hangosabb F1-es autókkal kell előállnia a sportnak. A világhíres olasz cég, a Magnetti Marelli a háttérben folyamatosan dolgozik a kérdésen.

Roberto Dalla, a cég sportrészlegének főnöke elmondta, hogy az alapos elemzés két dolog hiányára mutatott rá.

„Először is ott van az amplitúdó, másrészt a magas frekvencia.”

Dalla szerint az utóbbi kérdés gyakorlatilag megoldódott az új kipufogórendszer-szabállyal. A cél az, hogy a gázokat távol tartsák a turbinától, mert az egyfajta szűrőként működik a magas frekvenciáknál. Ezt Andrea Dappiano, a Magnetti Marelli hibrid rendszereinek projektvezetője erősítette meg.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Amikor még Räikkönen és Alonso is a csúcson volt! Ki így, ki úgy... fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Fernando Alonso - Hungarian Club

Szerző: www.f1-live.hu, 2016. január 2.

Idén már egy sok módosítást végrehajtott a cég, és további változtatások várhatóak 2017-ben, amikor új motorszabályok lépnek érvénybe, mely jelentős műszaki átalakítást hordoz magában.

A Magnetti Marelli közösen a szövetséggel és a csapatokkal azon van, hogy megtalálják a helyes egyensúlyt, a hangok növelése és a teljesítmény csökkenése között.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING