Már most fejlesztések "hosszú listája" fogalmazódott meg a Mercedesnél

A Mercedes Forma-1-es csapatának pálya melletti mérnökeit irányító Andrew Shovlin szerint már most „hosszú listájuk” van az ötletekből, amikkel új autójukat javíthatják.

George Russell, Mercedes F1 W14

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A Mercedes a Monacói Nagydíjon végre bemutatta a W14-re szánt fejlesztéseit, vadiúj oldaldobozokkal, miután koncepciót váltottak. Bár még csak az első csomagot leplezték le, a csapat pálya melletti mérnökeinek vezetője, Andrew Shovlin a Sky Sportsnak elmondta, már most találtak dolgokat, „amiket ma már másképp csinálnának.”

„Abban a helyzetben vagyunk, hogy ránézünk az autóra, amit idehoztunk és látunk dolgokat, amit, ha újrakezdhetnénk, ma már másképp csinálnánk. Ha tiszta lappal indulsz, könnyebb optimalizálni a dolgokat, mintha a fejlesztés közepén kell hirtelen nagyot váltani.”

„A pozitívum az, hogy most már van egy nagy listánk arról, mit szeretnénk csinálni, amivel elő is fogunk állni, de lenyűgöző, hogy ilyen átalakítást el tudtunk végezni a hatodik versenyre. Mindenki remek munkát végzett a gyárban.”

A frissített W14-es először a pénteki első szabadedzésen hajtott pályára, a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton ott a harmadik helyen végzett, míg csapattársa, George Russell szenvedett és 15. lett. Shovlin még ezután a gyakorlás után azt mondta, túl korai következtetéseket levonni egy olyan pályán, ahova a legtöbben nem hoznának fejlesztéseket:

„Nem láttunk komolyabb problémákat, ami kezdésnek már jó. Volt pár összehasonlítás a beállítások között, szóval szerintem jó irányra találtunk, Lewisnak jobban tetszik eddig, mint George-nak. Monacóban az a trükkös, hogy rengeteget javul a pálya. Egy dolog, ha az első gyakorláson jó helyen vagyunk, de ott is kell tartani az időmérőig, amit könnyű mondani.”

„Most csak a beállítások paramétereivel játszunk, senki sem Monacóra tervezi az autót, hanem Silverstone-ra, Barcelonára, szóval mindig kihívás, amikor fogod az autót, amit másik pályára terveztél és próbálod működésre bírni ezen a lassú, bukkanós, szűk és kanyargós pályán. Monacóban a pilótákban kell bízni. Lewisnak összejött ma reggel, George-nak nem, szóval nála igazgatni kell a dolgokat.”

Azóta természetesen már a második szabadedzés is lezajlott, ennek az összefoglalóját itt lehet elolvasni.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Helmut Marko figyelmeztette az Aston Martint
Következő cikk Videón Alex Albon balesete a monacói első szabadedzésről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország