Már meg is van Valtteri Bottas büntetése a rajtbalesetért!

Valtteri Bottas teljesen átírta a Magyar Nagydíj forgatókönyvét azzal, hogy az első kanyarban hibázott és kiütötte az élmezőny nagy részét.

Már meg is van Valtteri Bottas büntetése a rajtbalesetért!

Lewis Hamilton örülhetett a legjobban a rajtbalesetnek, ugyanis Max Verstappen, Sergio Perez és Lando Norris is belekeveredett a kalamajkába. A dominót Bottas elfékezése indította el, nem tudott megállni a vizes íven.

Bottas elfékezte a csúszós íven az első kanyart és hátulról eltalálta Lando Norrist, aki pedig telibe találta az ütközés következtében Max Verstappent, míg Bottas tovább csúszó autója Perezt találta el, az ötödik helyről induló Gaslynak pedig szélesen kellett fordulnia.

Ettől független ütközésben Lance Stroll fékezte el magát és Charles Leclerc Ferrariját találta el, aki pedig ennek hatására megforgatta Daniel Ricciardót. Káosz uralkodott el a pályán, így nem meglepő módon, a rengeteg törmelék miatt érkezett a piros zászló.

Bottas tehát egyetlen mozdulattal radírozta le gyakorlatilag az egész élmezőnyt Lewis Hamiltont leszámítva, miközben akik ezt kihasználhatták volna (Ricciardo, Leclerc), őket pedig Stroll hibája intézte el.

Az esetben pedig máris meghozta a döntést a versenybíróság, szankcionálták ugyanis a Mercedes finn pilótáját: öt helyes rajtbüntetést kapott a következő versenyre, amit Belgiumban fognak rendezni a nyári szünet után.

Frissítés: Később a rajtbaleset másik hunyója, Lance Stroll is hasonló büntetésben részesült a sportfelügyelőktől, amiért nekiment Charles Leclerc-nek, így a Belga Nagydíjon ő is öt hellyel hátrébbról lesz majd kénytelen indulni.

Az eset következtében be is hozták a piros zászlót...

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Bottas ledarálta az élmezőnyt, piros zászló a Hungaroringen
Előző cikk

Bottas ledarálta az élmezőnyt, piros zászló a Hungaroringen

Következő cikk

Őrült magyar futamon vagyunk túl, Esteban Ocon nyert!

Őrült magyar futamon vagyunk túl, Esteban Ocon nyert!
Hozzászólások betöltése