Már meg is van Valtteri Bottas büntetése a rajtbalesetért!

Valtteri Bottas teljesen átírta a Magyar Nagydíj forgatókönyvét azzal, hogy az első kanyarban hibázott és kiütötte az élmezőny nagy részét.

Lewis Hamilton, Mercedes W12, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B, and Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B, as Valtteri Bottas, Mercedes W12, collides with Lando Norris, McLaren MCL35M

Mark Sutton / Motorsport Images

Lewis Hamilton örülhetett a legjobban a rajtbalesetnek, ugyanis Max Verstappen, Sergio Perez és Lando Norris is belekeveredett a kalamajkába. A dominót Bottas elfékezése indította el, nem tudott megállni a vizes íven.

Bottas elfékezte a csúszós íven az első kanyart és hátulról eltalálta Lando Norrist, aki pedig telibe találta az ütközés következtében Max Verstappent, míg Bottas tovább csúszó autója Perezt találta el, az ötödik helyről induló Gaslynak pedig szélesen kellett fordulnia.

Ettől független ütközésben Lance Stroll fékezte el magát és Charles Leclerc Ferrariját találta el, aki pedig ennek hatására megforgatta Daniel Ricciardót. Káosz uralkodott el a pályán, így nem meglepő módon, a rengeteg törmelék miatt érkezett a piros zászló.

Bottas tehát egyetlen mozdulattal radírozta le gyakorlatilag az egész élmezőnyt Lewis Hamiltont leszámítva, miközben akik ezt kihasználhatták volna (Ricciardo, Leclerc), őket pedig Stroll hibája intézte el.

Az esetben pedig máris meghozta a döntést a versenybíróság, szankcionálták ugyanis a Mercedes finn pilótáját: öt helyes rajtbüntetést kapott a következő versenyre, amit Belgiumban fognak rendezni a nyári szünet után.

Frissítés: Később a rajtbaleset másik hunyója, Lance Stroll is hasonló büntetésben részesült a sportfelügyelőktől, amiért nekiment Charles Leclerc-nek, így a Belga Nagydíjon ő is öt hellyel hátrébbról lesz majd kénytelen indulni.

Az eset következtében be is hozták a piros zászlót...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Magyar Nagydíj - Futam (LIVE)
Következő cikk Őrült magyar futamon vagyunk túl, Esteban Ocon nyert!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország