Már meg is van Bottas jövő évi csapattársa? – sajtóhír

Jelen állás szerint nagyon úgy tűnik, hogy 2022-ben már két hollandnak szurkolhatnak majd hazai pályán az F1-ben. Max Verstappen mellett ugyanis egyre valószínűbb, hogy Nyck de Vries is bekerül a királykategóriába.

Már meg is van Bottas jövő évi csapattársa? – sajtóhír

A GPToday.net arról számolt be, hogy de Vries már a tegnapi nap folyamán megkötötte első F1-es szerződését. „Nyck jövőre a Forma–1-ben fog vezetni. A Holland Nagydíj utáni reggelen véglegesítették és aláírták a szerződést” – számoltak be a források az említett portálnak.

Hogy melyik istálló lett a befutó? Nos, a hírek szerint az Alfa Romeo, amely tegnap jelentette be, hogy Valtteri Bottas lesz az egyik versenyzőjük 2022-ben. Ez tehát azt jelenti, hogy a finn mellé kerül de Vries kerül, ami lényegében már idén is így van, hiszen a hollandok fiatal tehetsége a Mercedesnél teszt- és tartalékpilóta.

Még több F1 hír:

De Vries meg tudta nyerni a Formula E legutóbbi szezonját a Mercedes gyári csapatával, de miután kiderült, hogy a márka nemsokára kivonul az elektromos sorozatból, felerősödtek azok a pletykák, miszerint átjöhet az F1-be.

Eddig az nem volt biztos, hogy melyik csapatnál debütálhat, mert az Alfa mellett a Williamset is emlegették, de oda ugye Alex Albont szeretné bejuttatni a Red Bull. Ebből aztán egy újabb vita kerekedett a két bajnoki rivális között, amely így viszont feloldásra kerülhet.

Ha de Vries ugyanis valóban az Alfa Romeóhoz írt alá, akkor Albonnak jó esélye lehet a Williams ülésére, miután a Mercedes bejelenti, hogy leigazolták George Russellt a következő idényre, és ezzel akkor eldőlni látszanak az utolsó dominók is a jövő évi pilótapiac kapcsán. Antonio Giovinazzi pedig valószínűleg nem kap újabb esélyt a svájci alakulattól.

Az AlphaTauri is bejelentette jövő évi felállását

megosztás
hozzászólás
Marko: „Hamilton szeret kicsit színházat játszani”

Előző cikk

Marko: „Hamilton szeret kicsit színházat játszani”

Következő cikk

Horner: most csak 0,1 másodperc van a Mercedes és a Red Bull között

Horner: most csak 0,1 másodperc van a Mercedes és a Red Bull között
Hozzászólások betöltése