Már az idei Indiai Nagydíj is veszélyben van: petíció a vasárnapi verseny törlésére!

Petíciót nyújtottak be az indai legfelsőbb bírósághoz, melyben a 2013-as nagydíj eltörlését követelik. A testület holnap ül össze és dönteni fognak, a pálya tulajdonosai pedig tartani fogják magukat az ítélethez – bármi legyen is az.

Folytatódik az adóvita Indiában, és Amit Kumar petíciót nyújtott be csütörtökön az idei verseny törlését követelve. A közérdekeket védő szervezet tagja már két éve is összetűzésbe került a pálya vezetésével. A legfelsőbb bíróság 2011-ben is adóvitába keveredett a Buddh International Circuit tulajdonosával, és akkor befagyasztották a jegyeladásból származó bevétel 25 százalékát – írja a BBC.

A legfelsőbb bíróság erejét az is mutatja, hogy a pályát birtokló Jaypee Sports International Limited egyik szóvivője elmondta: „Bármit is mond a bíróság, készen állunk, hogy betartsuk azt.” A petíciót arra alapozzák, hogy a szervezők állítólag nem fizették be az adókat a 2012-es futam bevételei után.

P. Sathasivam főbíró elárulta, hogy „holnap hallgatják meg a petíciót”. A pálya már jövőre sem szerepel a naptárban, és egyesek szerint az idei GP az utolsó futam Indiában. 2015-ben az év elejére keresnek helyet neki a naptárban, és Ecclestone is nyitott lenne a dologra. A jegyeladások nagyon rosszul alakulnak, mivel pár napja még csak 20 ezer belépőt értékesítettek, ami messze elmarad a korábbi adatoktól, amikor 60 ezer felett volt a szám.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING