Már a harmadik verseny körül sokat fog változni a Renault autója

Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke elmondta, hogy mivel voltak technikai változtatások az enstone-i istállónál a tél végén, így már a harmadik verseny körül látható változás lesz megfigyelhető a Renault autóján.

Daniel Ricciardo, Esteban Ocon, Renault F1 Team

Daniel Ricciardo, Esteban Ocon, Renault F1 Team

Renault

A Renault váratlanul december vége felé bejelentette, hogy távozik a csapattól a kasztniért felelős technikai igazgató, Nick Chester. Ennek kapcsán a Renault évnyitó-eseményén megkérdezték a csapatfőnököt, Cyril Abiteboult arról, hogy nem volt-e kockázatos ez a döntés.

Nem volt kockázatos bevállalni azt, hogy elkülditek Nick Chestert egy évvel a Forma-1 technikai forradalma előtt?

„De, kockázatos. Éppen ezért nem érdemes változtatni azon, ami működik. Ha az a kérdés, hogy jobb lett volna-e egy évvel korábban meglépni ezt a döntést, akkor az a válaszom, hogy igen. Viszont valahogyan azért is kritizáltak minket, hogy túl korán igazoltuk le Danielt, ugyanakkor ha nem lenne itt Daniel, akkor nem lenne rajtunk az a nyomás, ami most van, és aminek következtében megléptük ezeket a változtatásokat. Szóval még egyszer: túl korán hoztuk Danielt?”

„Vagy túl későn léptük meg ezeket a változtatásokat? Amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy mi fog történni, akkor már láttuk, hogy mit kell tennünk, és ezt a tavalyi évre értem. Nyilvánvalóvá vált, hogy lépnünk kell. Nehéz döntés volt. Meg kellett válnunk Nick Chestertől, aki 25 éven keresztül hűséges volt Enstone-hoz, és ez nehéz volt. Emellett nehéz volt egy elérhető technikai igazgatót is találni.”

Még több F1 hír:

Idén 2020-ra és 2021-re is készülnötök kell. Hogyan fog kinézni 2020 és 2021 dinamikája?

„Ezért kell erősíteni a célunkon, és okos célokat definiálni, nem szabad elszállnunk az ambícióinkkal. A negyedik hely bizonyos körülmények között realisztikus. Egy ponton eltökéltnek kell majd lennünk, hogy meglépjük azt a bátor váltást, hogy 2021-re állunk át, függetlenül attól, hogy mi történik a pályán 2020-ban.”

„Éppen ezért a lehető legagresszívabb fejlesztéseket kell végrehajtanunk, főleg a szezon elején. Ezért döntöttünk úgy, hogy nem építjük újra a teljes autót, hanem olyan területekre fókuszálunk, amelyek a különbséget jelentik.”

„Azzal, hogy ezt tesszük, két dolog kapcsán is profitálunk: ez azt jelenti, hogy megvannak a tervezőink, akik máskülönben azzal töltenék az idejüket, hogy a crash boxot csinálják, miközben a kasztni területén semmi fejlődés nem tapasztalható. És ez az extra idő termet nekünk lehetőséget arra, hogy az aerodinamikai alkatrészeken vagy a 2021-es autónkon dolgozzunk.”

További híreink:

„Technikai stratégiákat fejlesztettünk ki, hogy megoldjuk ezt a dilemmát 2020-ban és 2021-ben. Viszont nem engedhetem meg magamnak, hogy azt mondjam, hogy „ne nézzétek a 2020-as évet, várjátok meg, hogy 2021-ben hol leszünk”. Magamat is meg kell erősítenem, hiszen ha nem voltunk képesek arra, hogy megoldjuk a 2019-es aerodinamikai problémáinkat 2020-ra, akkor nem tudom, miért lenne fantasztikus autónk 2021-re. Reálisnak kell lennünk.”

Várhatóak fejlesztések az első 3-4 versenyen?

„Igen, voltak technikai döntések, amelyeket a tél végén hoztunk meg. Nem akarok belemenni a részletekbe, majd látni fogjátok őket. Ez pedig azt jelenti, hogy meglehetősen gyors, látható változások lesznek már a szezon legelején az autónkon.”

„Ezekre a harmadik verseny körül lehet számítani. Egy normális szezonban ez inkább az ötödik futamot, Barcelonát jelentené. Az, hogy nem építettük teljesen újjá a kasztnit (most a túlélő-celláról beszélek), lehetőséget nyitott arra, hogy a szokásos menetrendnél 2-3 futammal előrébb legyünk. És emiatt az erőforrásaink komoly százalékát tudjuk arra fordítani, hogy a 2021-es projekttel foglalkozzanak.”


Hivatalos felvételeken a 2020-as Red Bull, amit a Honda motorja kelt életre. Az RB16-ot először Max Verstappen vihette pályára Silverstone-ban egy shakedown keretén belül, zár kapuk mögött.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Nagynak tűnik az előrelépés Abu Dhabihoz képest
Következő cikk F1-es technikai elemzés: Alfa Romeo C39 – magasabb első felfüggesztés, Ferrari-váltó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország