Forma-1 Magyar Nagydíj

Már a 2023-as F1-es Magyar Nagydíj alatt bejelentenék a hazai futam szerződéshosszabbítását

Zajlanak a tárgyalások a Forma-1-es Magyar Nagydíj jövőjét illetően és elképzelhető, hogy a mostani versenyhétvége során már a szerződéshosszabbításról is lesz lehetőség beszámolni - mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Hungaroringen rendezett hétfői sajtótájékoztatón.

George Russell, Mercedes W13, Charles Leclerc, Ferrari F1-75, Carlos Sainz, Ferrari F1-75, Lando Norris, McLaren MCL36, Lewis Hamilton, Mercedes W13, the rest of the field at the start

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a kormány döntése értelmében a Hungaroring Sport Zrt. tulajdonosi joggyakorlója az államtitkársághoz tartozó Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) lett, a sportért felelős államtitkárság számára pedig kiemelten fontos feladat biztosítani mindent a zökkenőmentes működéshez.

„Bízunk abban, hogy a hétvégi Magyar Nagydíjon már a szerződés meghosszabbításáról tudunk majd beszámolni. Ennek a céldátuma 2032, akár egy további ötéves opcióval, de az elsődleges feltétel ennek a megvalósulásához a korábban bejelentett fejlesztések határidőre történő végrehajtása” - fogalmazott Schmidt Ádám.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a Forma-1-ben a Hungaroringé a második leghosszabb aktív sorozat a megrendezett futamok szempontjából, de az esemény túlmutat egy sportrendezvényen, mivel turisztikai jelentősége is van.

„Az idei évben 40 százalékkal magasabb az előfoglalások száma, ezeknek több mint a 40 százaléka négy-, 10-12 százaléka pedig ötcsillagos szállodába szól” - hangsúlyozta Schmidt Ádám, hozzátéve, hogy a vasárnapi futam napjára több mint 100 ezer jegy már elővételben elkelt.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, a verseny előkészítési folyamata "rendkívüli" volt, mert nemcsak magának a futamnak a megrendezésével kellett foglalkozniuk, hanem a szerződéshosszabbításról szóló és több hónapja tartó tárgyalások végére is pont kerülhet a mostani, 38. Magyar Nagydíjon.

„A pályán elkezdődtek a felújítási munkálatok, a közművek a jövő év elejére teljes egészében megújulnak, de a bejárat korszerűsítése is zajlik már, ami jól jelzi, hogy a Hungaroring 38 év után megújul” - jelentette ki a sportvezető.

Gyulay Zsolt kiemelte, hogy gyakorlatilag minden jegy elkelt a hétvégére, így teltházra és bevételi csúcsra számítanak.

„Azt látjuk, hogy a Forma-1 felívelő szakaszban van, a Liberty Media ugyanakkor kemény feltételeket támaszt, amelyeknek igyekszünk megfelelni. A 2026-os futamra a főépületnek és a célegyenesben elhelyezkedő főlelátónak meg kell újulnia, ugyanakkor nehéz lesz úgy építkezni, hogy a 2024-es és a 2025-ös verseny is gond nélkül lebonyolítható legyen” - közölte az elnök-vezérigazgató, hozzátéve, hogy ezek miatt hosszabb és nehezebb volt a hosszabbításról szóló tárgyalássorozat.

„Valószínű, hogy a jövőben csak hat európai futam marad majd a Forma-1-es versenynaptárban, ebbe a Hungaroring szeretne beletartozni” - jelentette ki Gyulay Zsolt, aki szerint akár lezárulhatnak a hosszabbításra vonatkozó tárgyalások a mostani hétvégén.

A 38. Magyar Nagydíj dobogósai a hagyományoknak megfelelően a Herendi Porcelánmanufaktúra által gyártott egyedi díjakat kapják majd meg. Simon Attila, a cég igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy 64 millió változatból kellett kiválasztaniuk az idei trófeákat, melyek megalkotásakor tradicionális és egyben innovatív megoldást kerestek.

„A díj egy ókori amforát idéz meg, a dekorációja viszont teljes mértékben új, 18 karátos mart arany díszíti, és felfedezhető benne egy paradicsommadár is, amely a száguldásra, a gyorsaságra és a könnyedségre utal” - mondta Simon Attila. Hozzátette, a győztes trófeája 53 centiméter magas, és ugyanennyi az átmérője annak a porcelántálnak, amelyet a konstruktőri első helyezett kap majd. A trófeák mindegyike hat hónap alatt készült el és nagyjából 30-an dolgoztak rajta. A díjak eszmei értéke 15 millió forint.

(MTI)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel „rengeteg” megkeresést kapott már új pozíciókra az F1-es visszavonulása óta
Következő cikk Russell Verstappen korábbi helyzetében, de „nem aggódik”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország