Micsoda hír: Már 2020-tól jöhetnek a szombati sprintfutamok a Forma-1-ben

A Ferrari csapatfőnöke megerősítette, az összes csapat rábólintott arra, hogy már 2020-tól bevezetésre kerüljenek a „mini-nagydíjak” a Forma-1-ben, így egyes hétvégék lebonyolítása igen más lehet.

Charles Leclerc, Ferrari SF90 leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 and Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10 at the start of the race

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A hu.motorsport.com korábban már beszámolhatott a hírről, miszerint a Liberty Media több komoly változtatást is tervez 2021-ben, amik nemcsak a technikát érintik, hanem a versenyhétvégék lebonyolítását is. Az egyik legérdekesebb ötlet az, hogy néhány nagydíjon úgynevezett „mini-nagydíjakat” is rendeznének.

Még több F1 hír:

Ezek valójában szombati sprintfutamok lennének, amik majd meghatározzák a vasárnapi főverseny rajtrácsát. A „mini-nagydíjakat” elsősorban az olyan helyszíneken fogják megrendezni, ahol az előzés igencsak nehézkes. A a statisztikák alapján legunalmasabb versenyhétvégéket produkáló nagydíjakat jelölnék ki a 100 kilométeres futamokra, melyek végeredménye három kiütéses forduló után a vasárnapi futam rajtrácsát is meghatározná. Ezeket olyan pályákon valósulhatnának meg, ahol az előzések nem lehetetlenek, de nehezek: Sanghaj, Barcelona és Paul Ricard is szerepel a listán, valamint talán Zandvoort is a jövőre visszatérő Holland Nagydíjjal.

Ezzel szemben Monacóban, vagy Szingapúrban, a legtöbb más pályához hasonlóan az eddig bevált rendszer érvényesülne. Gondoljunk csak arra, hogy Monacóban milyen lenne egy fordított rajtrács... Igencsak tisztességtelen lenne a mezőny egyes tagjaival szemben, akiknek minimális, vagy még annál is kevesebb esélyük lenne az előzésre. Mielőtt ez megtörténik, van még néhány kérdés, amiket tisztázni kell. Ilyen például az, hogy mi történik baleset esetén, vagy mi van, ha szombaton esik, és vasárnap száraz az idő, vagy épp fordítva? További gondot jelenthet, hogy adott esetben a rendszer sikeressége miatt más szervezők is átvennék a programot, így inkább szombati sprintversenyeket rendeznének az időmérők helyett.


A hétszeres F1-es világbajnok mindig is imádta a sebességet, és egészen a balesetéig sokat motorozott, néha versenymotorokkal is. Ezúttal egy 2008-as felvételt mutatunk be erről.

Jó hír, hogy a csapatok közül mindenki rábólintott erre, és maga a „mini-nagydíj” már 2020-ban be fog mutatkozni, amit Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke erősített meg a Gazzetta dello Sport kérdésére. „Az összes csapat igennel szavazott. Mindez forradalmi, ami néhány pálya esetében szombati sprintversenyt fog eredményezni, mely aztán meghatározza a vasárnapi rajtrácsot.”

Binotto azonban ismét hangsúlyozta, hogy a Ferrari nemet mond arra a Forma-1-re, amit a Liberty Media a szabványosított alkatrészekkel akar megvalósítani: „Két fogalomnak világosnak kell lennie. Az F1-nek egy platformnak kell maradnia, ahol jelen van a technológiai verseny. Ez az egyetlen ok, amiért a Ferrari befektet. Semmilyen kísérlet nem tetszik, amik szerint az autók azonosak lesznek. A standard alkatrészek megbízhatósági gondot okozhatnak, amire jó példa a váltó az F2-ben. Továbbra is a legjobbnak kell nyernie. Ez egy rossz kísérlet a kártyák keverésével. Ez nem show, hanem sport.”

A szakember a 2020-as évről is mondott néhány szót, ami nem fog egy teljesen új Ferrarit hozni, mivel a szabályok szinte érintetlenül maradnak. „Ez nem fog különösebben különbözni. Mindig az aerodinamikát támogatjuk, és a kompromisszumokra törekszünk. Ez nem a koncepció, vagy a forma megváltoztatásról szól, de szükséges a fejlesztések növelése, szimulátoros oldalról is. Egy új és aktuálisabb koncepciónk lesz. Amikor a régi rendszerre költesz, akkor időt veszítesz, mivel azt már nem fogjuk tudni használni az újnál. Ehhez a beruházáshoz pedig néhány teszt is szükséges a pályán. Emellett elkötelezettek vagyunk amellett, hogy 2021-ben csökkentsük a motorpadon végzett tevékenységeket a költségek csökkentése érdekében.”


Szenzációs versenygokartos élmény és csapatás, amire nehéz szavakat találni, mert ez olyasvalami, amit egyszer mindenkinek át kellene élnie.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly még inkább benne lenne a szimulátorversenyzésben
Következő cikk Alonso keményen csapatta Monzában: figyeljétek a barátnőjét (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország