Mansell: a „lenyűgöző” F1-es biztonság miatt a pilóták „emberfelettinek érződnek”
Nigel Mansell elismerte, hogy ő nehezen hihetőnek tartja, hogy az F1-es biztonság manapság már annyira magas szinten van, hogy a pilóták simán el tudnak esétálni egy komoly incidens után.

Az 1992-es világbajnok, aki 1980-ban kezdte meg F1-es pályafutását, egy olyan korszakban versenyzett még, ahol a súlyos sérülések és a halálesetek is túlságosan gyakoriak voltak.
A most 69 éves expilóta továbbra is követi a királykategória eseményeit, és ugyan versenyzői szempontból sajnálja, hogy egyes pályák túl „sterilek” lettek, ettől függetlenül megkönnyebbülést érez amiatt, hogy a pilóták egy-egy komoly bukás után is sértetlenül szállnak ki az autóból.
„A lökéshullám minden pályát elért a világon, és ezért sterillé váltak. Az összes gyors és veszélyes kanyart elvették, amiért hatalmas kár. Sok gyors kanyar esetében manapság már hatalmas bukóterek vannak, a kerékvetők is alacsonyak. Hibázhatsz egyet, letérsz a pályáról, majd egyszerűen csak visszatérsz” – magyarázta Mansell egy interjúban.
„Amikor mi hibáztunk sok évvel ezelőtt, annak megfizettük az árát. Eltaláltunk valamit, a szalagkorlátot vagy a betonfalat. Sokat beszélnek azokról, akik elhunytak, de rengetegen meg is sérültek: törött láb, törött kar. Ezek után már nem voltak képesek F1-es autót vezetni.”
„1994-ben a dupla halálesetet követően a Forma–1 egész perspektívája örökre megváltozott. Ez a pilóták szempontjából most olyan, mintha karácsony lenne. Emberfelettinek érezhetik magukat. Jöhetnek akár a legcsúnyább balesetek is ezekkel az autókkal, ők pedig egyszerűen elsétálnak belőle. Ez lenyűgöző.”
„Olykor egy régi pilóta azt gondolhatja, hogy ez most komoly lesz, majd a versenyző csak simán kipattan a kocsiból, aztán visszamegy a bokszba, ami fantasztikus” – dicsérte a mai biztonságot Mansell.
Ilyen egy virtuális kör a Hungaroringen
Domenicali szerint van még esély a Német Nagydíj visszatérésére
Alonso, a ravasz vén róka: a sikerhez el kell tudnom fojtani mások erősségeit
Ezért hoznak rossz stratégiai döntéseket a Ferrarinál a csapattal dolgozó egykori mérnök szerint
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.