Manor F1 Team: Végre pályán a csapat és 107%-on belül

Manor F1 Team: Végre pályán a csapat és 107%-on belül

A Marussiából lett Manor jó eséllyel pályázhat arra, hogy legalább az egyik autójával ott legyen a rajtrácson vasárnap Malajziában.

A Manor az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon még csak ki sem mozdult a garázsból, addig Malajziában mindkét edzésen pályára tudott gurulni az autóival. Először Will Stevens, majd Roberto Merhi kezdte meg a kilométerek gyűjtését.

A két versenyző összesen 34 kört fejezett be, miközben Stevens rendre 107%-on belül tudott lenni, aminek köszönhetően jó esélyük van arra, hogy vasárnap rajthoz álljanak.

„Ez egy nagy nap számunkra a csapattal! Nagyon boldogok vagyunk, hogy megkezdhettük a tényleges munkát. Természetesen nem lehetünk teljesen elégedettek, mivel ennél sokkal többet szeretnénk elérni, de az első lépés mindennél fontosabb volt.” – John Booth csapatfőnök Malajziában.

„Az elsődleges célunk az volt, hogy mindkét autónkkal adatokat szerezzünk, és megbízhatóan körözgessünk. Összességében igazán jól ment a mai nap, miközben nem találkoztunk megoldhatatlan problémákkal.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Ezt a Mercit nem sokan fogták volna meg... auto-live.hu

Posted by www.f1-live.hu on 2015. március 27.

„Ma erőt merítettünk a tempónkból, mivel 107%-on belül tudtunk lenni, ami nagyon fontos, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy rajthoz tudjunk állni vasárnap.”

Az összképet egyedül Roberto Merhi kicsúszása rontotta.

„Sajnálom a dolgot, mert az én hibám volt. Bocsánatot kértem a csapattól a történtek miatt, mivel, ha ez nincs, több kört tehettünk volna meg, azonban ezzel együtt is elégedettek lehetünk, mert mindkét autónk kint tudott lenni, és megtettünk pár nagyon értékes kilométert. Bízom benne, hogy a folytatás még jobb lesz, és ott leszünk majd a rajtrácson vasárnap, valamint célba is érünk. Hatalmas dolog lenne.”

Will Stevens:

„Nagyon örülök a mai napnak, hiszen mindkét autónkkal tesztelni tudtunk, valamint 107%-on belül tudtunk lenni, ami szerintem nagy eredmény. Figyelembe véve azt, hogy ez volt az első tényleges tesztünk, van miért bizakodunk. Természetesen még nagyon nagy a hátrányunk, és sok munka vár ránk, de azt hiszem, joggal gondolhatunk arra, hogy innen felfelé vezet az út."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők John Booth , Roberto Merhi
Cikk típusa BRÉKING