BRÉKING

Manor F1 Team: Küldetés teljesítve!

A Manor sikeresen teljesítette a küldetését a kínai időmérő edzésen, és mindkét autójával 107%-on belül volt.

Will Stevens – 19. hely

Örülök, hogy mindkét autónk pályára tudott gurulni az időmérő edzésen és teljesítettük a Q1-et, miközben 107%-on belül voltunk. Természetesen nem elégszünk meg ennyivel, de úgy vélem, hogy a helyzetünket tekintve ezen cél elérése jelenleg bizakodásra adhat okot a folytatást illetően.

Az út még mindig hosszú, ami előttünk áll, de Ausztrália óta rengeteget fejlődtünk. Nagyon elégedett és büszke vagyok a csapat munkájára. Az autónk egyre gyorsabb és megbízhatóbb. Most pedig abban bízom, hogy sikerül teljesítenünk a versenytávot és ezúttal mindkét autónkkal.

Roberto Merhi – 20. hely

Örülök a csapat sikerének, de egy kicsit csalódott is vagyok. Volt egy elektronikai problémám, ami miatt tempót vesztettem, és a harmadik edzésen nem tudtam tesztelni az opciós gumikkal.

Az azonban nyilvánvaló, hogy sikerült megtennünk egy újabb lépést előre. Jó lenne holnap egy remek futamot teljesíteni.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Alonso távozása is kellett ahhoz, hogy végre jó legyen a Ferrari? fotó: dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 11.

John Booth, csapatfőnök

Elégedett vagyok, mert mindkét autónk ott volt a Q1-ben, és 107%-on belül voltunk. Jelenleg ez a legfontosabb, hiszen bizonyítjuk, hogy igenis itt a helyünk a Forma-1-ben. Sok munka vár még ránk, de azt hiszem, bizakodóak lehetünk.

Folytatjuk a munkát a beállítások tesztelésével, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy gyorsabbak legyünk. A holnapi nap lehet az első, amikor mindkét autónkkal célba érhetünk, ami egy nagyszerű eredményt jelentene.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lauda szerint a Ferrari jó teljesítményének egyik oka Alonso távozása, aki belülről bomlaszthatta a csapatot
Következő cikk Videón Hamilton pole köre Kínából: Egy hajszállal, de nyert!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország