Maldonadót az vigasztalja, hogy nem csak a Lotus szenved

megosztás
hozzászólás
Maldonadót az vigasztalja, hogy nem csak a Lotus szenved
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. febr. 21. 15:54

Pastor Maldonado 26 kört tett meg ma az E22-vel, és csak az vigasztalja, hogy a Lotusnak vannak bajtársai. A venezuelai pilóta a 8.helyen zárt a betegeskedő géppel.

Maldonado sem repdeshet örömében, mivel nem oldódtak meg a problémák. A versenyző ma debütált a csapat színeiben, de sok akció nem termett számára.

"Még túl korai lenne egyértelműen állást foglalni"- kezdte Maldonado Bahreinben. "Egyfolytában dolgozunk. Rendben, nem mentünk túl sokat, de ez más istállókkal is megesik. Nem aggódok; bárkinél felléphetnek problémák"- mondta nyugodtan.

Nem fog kifutni az időből a Lotus? "Ki tudja ezt már most? Minden egyes nehézséget végig kell venni. Lehetetlen megmondani, hogy vajon egy csapat megnyer-e minden versenyt, vagy pedig szenvedni fog. Természetesen szeretnék többet kint lenni, de még egyszer elmondom: nem mi vagyunk egyedül ilyen helyzetben. A Forma-1 gyakorlatilag a feje tetejére állt, és először meg kell szokni a dolgokat."

Félresöpörte a feltételezést, miszerint ugyanazzal a nehézséggel küzdenek, mint a Red Bull Racing. "A túlmelegedés nálunk nem téma. Még ha nem is vagyunk kint sokat a pályán, egy csomót tanulunk - és jelenleg erről van szó. Mindenki egy meredek ívet jár be a tanulás folyamán. Ami az első érzéseimet illeti versenyzőként az autóval kapcsolatban, egyáltalán nem olyan rosszak. De még az elején vagyunk."

Következő Forma-1 cikk
Raikkönen megjárta az első bahreini tesztnapon: Kis gond, sok idő

Előző cikk

Raikkönen megjárta az első bahreini tesztnapon: Kis gond, sok idő

Következő cikk

Marussia: 4 kör, nyomozott a Ferrari

Marussia: 4 kör, nyomozott a Ferrari

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Pastor Maldonado
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING