BRÉKING

Maldonado: Nincs jobb versenyző Alonsónál, és ő nyeri a bajnokságot

Ezúttal Pastor Maldonado, a Williams F1 Team venezuelai versenyzője nyilatkozott rendkívül elismerően 2005 és 2006 világbajnokáról, aki egyre közelebb és közelebb kerül a harmadik bajnoki címéhez.Maldonado úgy véli, hogy jelenleg nincs jobb pilóta a spanyolnál, aki teljes mértékben megérdemli az idei bajnoki címet.

Fotó: Scuderia Ferrari
Gyakorlatilag nem telik el úgy nap, hogy egy jelenlegi, vagy egy korábbi pilóta, csapatfőnök ne nyilatkozna elismerően a Ferrari spanyol versenyzőjéről, aki 13 futamot követően magabiztosan vezeti az egyéni kiírást. Flavio Briatore, aki 2005-ben és 2006-ban bajnoki címet ünnepelt Alonsóval a Renault csapatfőnökeként, szimplán az elmúlt 20 esztendő legjobb versenyzőjének nevezte a 31 esztendős világbajnokot.

Legutóbb a legendás ralis, Carlos Sainz mondott néhány elismerő szót honfitársáról. A kétszeres bajnok legenda szerint az emberek Fernando visszavonulása után úgy fognak emlékezni rá, mint a valaha volt legjobb versenyzőre.

Most Pastor Maldonado, a Williams venezuelai „fenegyereke” beszélt a spanyolról az AS lapnak adott interjújában.

„Fernando egy nagyon jó versenyző, és jobb, mint bárki más a mezőnyben. Ezzel együtt egy nagyobb előny birtokában van, és mindent megnyerhet, de a többi csapat is keményen dolgozik ezen. A mai Forma-1 kiszámíthatatlan. Láthattuk Monzában Perez felzárkózását, miközben az időmérő edzésen még a Q3-ba sem tudott bejutni.”

„Nehéz megjósolni azt, hogy mi fog történni, de az idei minden bizonnyal egy remek bajnokság és Fernando megérdemli a bajnoki címet. Ő az, aki különbséget jelentett a rajtrácson, miközben nagyszerű munkát végez a csapatával. Szerintem ő fogja megnyerni a bajnokságot, de majd meglátjuk, hogy ez valóban így lesz, vagy sem.”

Fernando, aki Belgiumban Romain Grosjean manővere miatt már a startnál kiesett, úgy fogalmazott, hogy az olyan sorozatokban, mit a GP2, sokkal agresszívebbek a versenyzők. Maldonado, aki a sorozat bajnokának mondhatja magát, részben egyetért a spanyollal.


„Igen, részben igaz, amit ő mond, másrészről pedig nem. Úgy értem, hogy ez nem feltétlen a mi hibánk, miután sok mindent megengednek a versenyzőknek a GP2-ben. Addig az F1-ben ez nem igaz, de napról napra változik a helyzet.”

„Idén sokkal nehezebb a versenyzés, mint eddig bármikor, miután a versenybírák egyes esetekben nagyon szigorúak.” – válaszolt Maldonado, aki az első 12 versenyen 14 szankciót gyűjtött be a bajnokságban.

Maldonado a barcelonai győzelme óta még pontot sem szerzett az F1-ben, de nem tartja kizártnak azt, hogy újra nyerjen.

„Ez egy kicsit komplikált, de ki tudja? Előbb vagy utóbb ott fogunk állni a dobogón. Sokkal több pont állhatna most a nevünk mellett, de sajnos hiányzott a következetes teljesítmény. És persze ott vannak a hibák, a versenyen történt dolgok és a büntetések… Több alkalommal is emiatt nem szereztem pontot.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Robert Kubica a Pirelli tesztpilótájaként tér vissza?
Következő cikk Kubica: Lassan, de egyre magasabbra tesszük a lécet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország