Maldonado: A Williams versenyzője akarok maradni

A Williams F1 Team venezuelai pilótája Koreában egyértelműen kijelentette, hogy a brit istállónál szeretné folytatni a pályafutását.Pastor Maldonado bízik abban, hogy a csapatnál maradhat. 

Fotó: Williams F1 Team
Maldonado, mint a GP2-es sorozat aktuális bajnoka csatlakozott a mezőnyhöz. A 2011-es bemutatkozása kissé nehézkes volt, de a venezuelai később bizonyítani tudta, hogy helye van a kategóriában.

Pastor idén már versenyt is nyert Barcelonában, de azóta igencsak rögös utat járt be az újabb pontszerzésig, ami csak Japánban sikerült neki legutóbb. A Williams továbbra sem döntött arról, hogy kik lesznek azok, akik jövőre a csapat új autóját vezethetik, de a sajtóban azt pletykálják, hogy Valtteri Bottas, a gárda finn teszt-és tartalékversenyzője lesz Maldonado új csapattársa, ami egyúttal Bruno Senna távozását jelentené.

„Hogy őszinte legyek, a Williams versenyzője akarok maradni.”
– jelentette ki az újságírók előtt Koreában a venezuelai versenyző.

„A csapat egyre erősebb, mely futamról futamra fejlődik és kényelmesen, valamint magabiztosan érzem magam itt.” – folytatta a hivatalos sajtótájékoztatón a venezuelai pilóta.

„Azt azonban még én sem tudom, hogy mi lesz jövőre. Egyelőre nincs semmilyen megerősítés ezt illetően. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.” – tette hozzá Maldonado.

A venezuelai versenyző természetesen Koreában is a pontszerzők között lenne.


„Minden versenyhétvége nehéz a Forma-1-ben, és ez az idei szezonra különösen igaz, miután kiszámíthatatlan az, hogy kik lesznek azok, akik odaérnek a legjobb tízbe. Csak annyit tudok tenni, hogy keményen nyomom, és pontokat szerezek.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING