BRÉKING

Maldonado: A Forma-1 már tisztel engem

A Williams F1 Team venezuelai versenyzője boldog, hogy 2012-ben nagyobb tiszteletet vívott ki magának a Forma-1-ben.Pastor Maldonado büszke a teljesítményére és arra, hogy megnyerte a Spanyol Nagydíjat.

Fotó: Williams F1 Team
Maldonado egy sokkal erősebb szezont is futhatott volna 2012-ben. A venezuelai pilóta a 15. helyen fejezte be a bajnokságot és ezt a 45 megszerzett pontját is nagyrészt annak köszönheti, hogy megnyerte a Spanyol Nagydíjat Barcelonában.

Maldonado azonban rendkívül gyors tudott lenni, de a meggondolatlan manővereivel saját magát hozta nehéz helyzetbe. A venezuelai sok kritikát kapott emiatt, és csapata is, mely mindvégig tagadta, hogy a versenyző csak a PDVSA támogatásával kaphatott ülést a Forma-1-ben.

„Most sokkal jobban tisztelnek az emberek, még azok is, akik úgy gondolták, hogy csak egy fizetős pilóta vagyok. És ugyanez igaz a mezőnyben szereplő csapatokra is.”
– Maldonado a brazil Total Race lapnak.

„Amikor a nevemet említik, akkor egy nagyon erőteljes névről beszélhetünk a Forma-1-ben. És ez nem csak azért van, mert megnyertem egy versenyt, hanem mert az időmérőkön is gyors tudtam lenni. Mindez tiszteletet eredményezett számomra a versenyzők és a csapatok körében.”

Maldonado azonban elismeri, hogy hiányzott számára a következetes teljesítmény.

„Összességében ez egy sikeres év volt számunkra, mivel messze több pontot szereztünk, mint tavaly. Több pontot szereztünk és versenyt is nyertünk. Idén versenyképesebbek voltunk, de fontos, hogy folyamatosan ott legyünk a legjobbak között. Most azonban egy nagyon szilárd alapot hoztunk létre a csapattal és a projektünk ambiciózusnak tűnik. Nem tudom, hogy jövőre hol foglalunk majd helyet, de biztos vagyok benne, hogy a következő szezonunk jobb lesz ennél.”

Az elvesztett dobogós helyezések azonban még mindig fájnak a venezuelainak.


„Három dobogós helyezést vesztettünk el az idei szezonban. Valenciában vétettem egy hibát Hamiltonnal, addig Szingapúrban és Abu Dhabiban is könnyen ott állhattunk volna a pódiumon, de az autónk megakadályozott ebben. Ezek jelentették a nagy csalódást számunkra az idei szezonban.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk FIA: Vettel a zöld zászlóra reagált, és mindent helyesen csinált
Következő cikk Ecclestone: Vettel a bajnok és, amit a Ferrari csinál, az egyszerűen vicc

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország