Maldonado: Raikkönen is egy "hülye" versenyzőnek tűnhet most, pedig nemrég futamokat nyert

Maldonado: Raikkönen is egy "hülye" versenyzőnek tűnhet most, pedig nemrég futamokat nyert

Pastor Maldonado megvédi magát és szerinte az ő hibáit mindig felnagyítják a sajtóban, ami szerinte nem helyes dolog.

A 29 esztendős venezuelai versenyző 2011 óta szerepel a Forma-1-ben, de az évek során nem sok fejlődést mutatott, sőt! Korábban az egyik leggyorsabb versenyzőnek tartották őt, de mára már ezt sem hallani.

Maldonado idén egyszerűen nincs ott fejben a pályán, aminek már több alkalommal is a társai és a Lotus itta meg a levét. Legutóbb például Belgiumban dobta el hihetetlen módon az E22-est, mely csúnyán összetört.

Pastor idén még egyetlen egy pontot sem gyűjtött, de a mögötte álló PDVSA olajtársaság támogatásának köszönhetően a csapatál maradhat a következő idényre is, amit már hónapokkal ezelőtt bejelentett a Lotus.

„Sok dolgot hallok a többi versenyzőről is. Ilyen Kimi is, aki nagyon népszerű. Fernando szintén, de talán én vagyok az egyik legnépszerűbb most.” – mondta a Sky Sports F1-nek adott exkluzív interjújában Maldonado.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Emlékszem, amikor nyerni tudtam a Forma-1-ben, az egy igazi revolúció volt a sportban. Az az én győzelmem volt. Ugyanakkor, amikor valamit rosszul csinálok, annak nagy hatása lesz. Sok versenyző még rosszabb dolgokat csinál, mint én, mégsem beszélnek erről semmit sem.” – tette hozzá a Lotus versenyzője, aki hírneve messze megelőzi őt a megoldásairól és az autótöréseiről.

„Hogyan tudnánk ezt a folyamatot megállítani, vagy megváltoztatni? Szeretném, ha mindenki csak a jó dolgokról beszélne, de persze lesznek olyan alkalmak, amikor hibázni fogsz. De több versenyző esetében, akik soha nem hibáznak, vagy kevesebbet, róluk is beszéljenek, mint Kiminél. Kimi most egy „hülye versenyzőnek” tűnhet, noha pár hónappal ezelőtt ott tudott lenni a futamgyőzelmek közelében. A Forma-1 már csak ilyen.”

Pastor szerint a fizetős versenyző téma már a múlté.

„Erről már nem beszélnek többé. Ez sokat változott, főleg azután, hogy megszereztem az első győzelmemet, mivel a fizetős versenyzők általában kisebb csapatoknál versenyeznek, soha nem nyernek és soha nem állnak fel a dobogóra. Ők mindig csak egy, vagy két szezont vannak az F1-ben, majd tovább állnak.”

A PDVSA támogatása nyilvánvaló…

„Van egy támogatóm, ami nyilvánvaló. Van egy támogatóm, ami közvetlen nem engem, hanem a csapatot támogatja. Fernando esetében ugyanez a helyzet a Santanderrel és talán Hamiltonnál is a Blacberry-vel.”

„Meg fogom mutatni az embereknek, hogy újabb versenyeket nyerhetek a Forma-1-ben. Ha jól emlékszem, az összes kategóriában nyerni tudtam a múltban, és ez egy jó, valamint nagy kihívás számomra, hogy a Forma-1-ben is megtegyem ugyanezt. A Forma-1-ben ez még nehezebb, mivel az autók nem hasonlóak. Mindennek stimmelnie kell ehhez.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Pastor Maldonado
Cikk típusa BRÉKING