BRÉKING

Maldonado nem ért egyet a bírókkal: olyan ez, mint a foci

Pastor Maldonado szerint a stewardok rendesen benézték a mai balesetet, és nem őt kellett volna megbüntetni, hanem Adrian Sutilt.

A 28. körben látványos jelenthez érkezett el a Belga Nagydíj, amikor a két Force India, Maldonado, és Gutiérrez is együtt érkezett meg a sikánhoz. Sutil jött ki elsőként belőle, akit Maldonado koccolt jobból, majd boxba menet telibe találta di Restát, és a brit kiesett a versenyből. A venezuelai 10 másodperces stop and go büntetést kapott – szerinte nem jogosan.

„Sutil váltotta ki az egészet, de én kapom a büntetést. Kívülről mentem bele a kanyarba egy kicsit szélesen, hogy védjem magam. Majd kívülről jött Sutil, és tönkretette az első szárnyam. A szárny egyes darabjai az autóm alatt landoltak”- idézte fel a williamses.

„Semmi tapadásom sem volt elöl. Di Restának semmi köze az egészhez. Meglátásom szerint az egészért Sutil felel. Meglehetősen agresszívan tért át az én ívemre, és ott abszolút nincs hely – semmit sem csináltam. Nem tudom, miért büntettek meg. Ő talált el engem, nem én őt. A di Restával történt ütközés szerintem versenybaleset volt. Sérült volt az autóm. Minden olyan gyorsan történt. Az egyik pillanatról a másikra már nem tudtam irányítani az autót”- folytatta Maldonado. „Ez olyan, mint a foci: egyes jelenteteket nem lehet kívülről megítélni. Ott kell lenned. Ma minden nagyon is tiszta volt. Unfair, hogy megbüntettek. Olykor ez van.”

Di Resta elmondása alapján lehetetlen volt, amit Maldonado akart azon a ponton. „Pastor mélyen jött be, és próbáltam szélesre venni, hogy kívülről menjek el mellette. Majd úgy döntött, megpróbál bejönni a pitbe, ami lehetetlen volt, figyelembe véve a pozícióját a pályán. Ennek eredményeként eltalált, ami teljesen lebontotta az autóm hátulját.”

Sutil szerint mindenre magyarázat az, ha megnézzük, honnan jött Maldonado. „Maldonado egy dél-amerikai versenyző. Ő mindig is kemény diónak számít, és túlságosan fel van tüzelve. Blokkoltak a kerekei és egyenesen haladt. Nem láttam pontosan, de szerencsére volt egy ív, melyen el tudtam menni. Ennek ellenére eltalálta a hátsó kerekem, és tényleg szerencsés voltam, hogy nem kaptam defektet. Szerencse a szerencsétlenségben.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: Monzában kifütyülnek, ha nem olasz csapattal mész és Ferrari motorral
Következő cikk A Michelin nem tud arról, hogy találkozójuk lenne Ecclestone-nal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország