BRÉKING

Maldonado: Négy csapattal tárgyalok 2014-re…

Pastor Maldonado Abu Dhabiban az újságírók előtt elárulta, hogy összesen négy csapattal tárgyal a Forma-1-ben.

A venezuelai pilótáról az a hír járja, hogy mindenben megállapodott a Lotus istállóval és jövőre már Romain Grosjean csapattársa lesz Enstone-ban.

„Az egész szezon során sokat pletykálnak a sajtóban. Néhány hónappal ezelőtt a Ferrarival hoztak szóba az újságírók, majd jött a Sauber és a Force India. Sok mindent hallottam már. Ez normális, ha egy ilyen szezonról beszélünk, mint a jelenlegi. Nyilvánvaló, hogy többször is nyilvánosan panaszkodtam az autóm versenyképessége miatt. De ezt mások is megtették. A csapattal nagyon keményen dolgoztunk, de az autónk nem lett jobb.”

„A pletykákra visszatérvén… Sok közülük valóban csak pletyka. Vannak, melyeket nem tudok megerősíteni és tagadni sem. Csak abban bízom, hogy a legjobb döntést hozom meg. A döntés az én kezemben van, és nem máséban. Ez egy nagyon fontos pont a karrieremben, szóval okosnak kell lennem. A harmadik idényemet töltöm a Forma-1-ben. Nyertem már egy futamot és volt pár nagyszerű eredményem a tavalyi szezonban. Ha egy olyan autó lenne alattam, mint a tavalyi, akkor több pontot szereznék. Most több tapasztalattal rendelkezem, és kész vagyok nagyobb dolgokért harcolni.”

Vajon hány csapattal tárgyal Maldonado?

„Ez négy csapat.”

Mely csapatok ezek?

„Erre a kérdésre nem szeretnék válaszolni. Talán mindenki ki tudja találni, hogy mely csapatokról van szó… A legfontosabb az, hogy egy olyan csapatnál versenyezzek, ahol minden adott: egy jó gyár, jó eszközök és jó szakemberek. Természetesen a pénzügyi helyzet is nagyon fontos a csapat fejlődésének szempontjából, mert a fejlesztési verseny a legkeményebb ebben a sportban. Továbbá az is fontos, hogy jó hangulatban végezzük a dolgunkat.”

„A jó kapcsolat megvan a Williamsnél. Jó a kapcsolatom a technikusokkal és a mérnökökkel. Sok emberrel baráti kapcsolatot ápolok. Ha a Williamsnél maradok, akkor mindez előnyt jelenthet számomra és nem kell mindent a nulláról kezdenem. Jövőre minden megváltozik a Forma-1-ben, így ebből a szempontból úgyis minden a nulláról kezdődik majd. Az ajtó nyitva áll előttem, de a legjobb döntést akarom magamnak.”

Mikor lesz a bejelentés ezzel kapcsolatban?

„Van egy bizonyos határidőm. Remélem, hogy még a szezonzáró előtt megtörténik.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen: jó Renault-motor mögöttem, kellemes környezet körülöttem
Következő cikk Massa jelenléte fontos a Forma-1-nek: úgy érzi, jövőre is a rajtrácson a helye

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország