Maldonado megy, mint a bolond: mégis kilóra veheti meg a Lotus ülését

Pastor Maldonado nagyon szenved a Williamsnél, de a csapat sem elégedett vele. Állítólag a PDVSA hajlandó lenne dobbantani a csapattól, és ezzel a venezuelai versenyző felkavarhatja az amúgy sem nyugodt pilótapiacot.

A Williams nemrég visszaépítette az autót a 2012-es elődjének megfelelően, de egy csapattag szerint „egyáltalán nem tudják, min kellene dolgozni”. Az FW35 egy rejtély, és a problémák állandósultak, ráadásul kezelhetetlennek bizonyultak. Ugyanakkor az Auto Motor und Sport cikkéből az is kiderül, hogy nem csak autóval vannak gondok.

„Úgy érzi, a tavalyi győzelme után, melyet Barcelonában aratott, hogy felnőtt a legnagyobbakhoz”- mondta egy meg nem nevezett csapattag Maldonadóról.

„Még mindig túl sokat hibázik. Koreában többször elmondtuk neki a rádión keresztül az utolsó etapban, hogy figyelnie kell a jobb első abroncsra, és szükség esetén ki kell maradnia minden párharcból. Erre mit csinál?”- tette fel a kérdést. „Megy, mint a bolond a többiekkel, és három kör alatt tönkretette az abroncsokat.”

Japánban szintén alkotott, amikor a jelentéktelen 16. helyért folytatott harcot - a saját csapattársával. Maldonado egy hajmeresztő manőverrel előzte meg Bottast a sikánban, és a finnek ki kellett mennie a kifutási zónába, hogy ne ütközzenek össze.

Maldonado örömmel távozna, és ezt nem egyszer el is mondta. A PDVSA 2015-ig írt alá a csapattal, de állítólag az állami olajtársaság kártalanítaná a Williamst, és inkább átigazol Maldonadóval együtt a Lotushoz - és vinné az évi 35 millió eurót. Räikkönen helye még mindig nem kelt el, és HULK mellett Massa is versenyben van az ülésért. Anyagilag a venezuelai lenne a legvonzóbb opció, majd Massa a maga 6 millió eurójával.

A Lotus Hülkenberget preferálja, de anyagilag még mindig nehéz helyzetben vannak. A Quantum Motorsports Ltd. továbbra sem utalt, és a felek nem ráztak kezet az üzletre. „Mindig azt mondják, hogy ’Jövünk, jövünk’, de semmi sem történik”- írta Livio Orrichio az O Estado de S.Paulo lapban.

Claire Williams nemrég Caracasban járt, hogy tárgyaljon a PDVSA-val és biztosítékot kapjon a támogatás további folyósítására. Amennyiben a cég készen áll az ugrásra és a kártalanításra, Maldonado komoly tényezővé válhat a piacon.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING