Maldonado: idén is fantasztikus munkát végeztem

megosztás
hozzászólás
Maldonado: idén is fantasztikus munkát végeztem
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2013. nov. 15. 17:17

Miközben Pastor Maldonado a 10. helyen zárta az első szabadedzést Austinban, előtte még elmondta, szerinte idén is remekül teljesített. Leginkább személyes okoknak tudható be az, hogy távozik a Williamstől.

Maldonado idén mindössze egyetlen pontot szerzett a csapattal, egyben ez az összes egység a Williams neve mellett.

„Igen, pontosan. Mindössze egy, de jobb, mint a semmi”- mondta a Skynak. „Tavaly egy fantasztikus évünk volt azzal a győzelemmel, de én idén is fantasztikus munkát végeztem – még jobbat, mint tavaly, annak ellenére, hogy milyen autóval rendelkezünk. A versenyek rendben voltak, jó tempó, és még olyan pozíciókért is harcoltam, melyekre ez az autó nem lenne képes. Élveztem, megtanultam a leckét a hibákból, és ezek erősebbé tettek a jövőre nézve”- méltatta magát Maldonado.

„Nem azért hagyom itt ezt az autót, mert az lassú volt idén. Ennél több van mögötte, személyes döntés volt. Ez a legjobb döntés, amit meghozhatok magamért és a csapatért. A legjobbakat kívánom nekik Felipével”- tette hozzá Austinban.

Következő Forma-1 cikk
Amerikai Nagydíj: 1. szabadedzés – végsebességek és szektorok

Előző cikk

Amerikai Nagydíj: 1. szabadedzés – végsebességek és szektorok

Következő cikk

Levezető kör: Az MU agyonverte az Arsenalt, Massa a Williamsnél, Alonso super-hero

Levezető kör: Az MU agyonverte az Arsenalt, Massa a Williamsnél, Alonso super-hero

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING