Maldonado és menedzsere a Saubernél járt: puhatolózás és anyagiak

Maldonado és menedzsere a Saubernél járt: puhatolózás és anyagiak

Pastor Maldonado és Nicolas Todt Hinwilben járt, hogy egy lehetséges szerződésről tárgyaljanak 2014-re. A svájci csapat anyagi gondjai továbbra sem megoldottak.

A Handelszeitung információi szerint a csapat 44 ezer eurós számlatartozást halmozott fel a tartomány elektromos szolgáltatójánál, az EKZ-nél. Egy csapattag a lapnak megerősítette, a Sauber „anyagi problémái még nem egészen vannak megoldva”.

Közben Maldonado keresi a helyét a mezőnyben, és a héten Hinwilben járt menedzsere, Nicolas Todt kíséretében – írja a Blick. „Természetesen mindenekelőtt a pénzről beszéltek”- számolt be Roger Benoit. A venezuelai versenyző és a mögötte álló PDVSA komoly anyagi segítséget jelentene az istállónak, köszönhetően a 40-50 millió eurónak éves szinten.

A lap azt is közölte, hogy a Pérez mögött álló támogatók már a Lotust is megkeresték, és ajánlatot tettek a csapatnak, de Enstone-ban nagyon óvatosak, mivel már elegük van a sok ígérgetésből. A Quantum miatt tudják, mit jelent megállapodni, és mit jelent végre alá is írni valamit. Ráadásul Pérez kirúgásának ahhoz is köze lehet, hogy nem a megfelelő ütemben érkezett a mexikói pénz.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING