Maldonado bejelentette, nem lesz ott a rajtrácson 2016-ban!

Maldonado bejelentette, nem lesz ott a rajtrácson 2016-ban!

Pastor Maldonado egy üzenet formájában jelentette be, hogy valóban távozik a Forma-1-ből és a Lotus F1 Teamtől. A venezuelai versenyző nem közölte, mit hoz számára a jövő, csak annyi bizonyos, idén nem láthatjuk a mezőnyben.

szerző:Dénes Gergely

Maldonado sorsa az utóbbi hetekben vált egyre bizonytalanabbá, és pár napja már egyre több forrás erősítette meg, hogy Magnussen érkezik a helyére a gyári Renault-nál, aki szerdán mutatkozhat be egy sajtóesemény keretében. Maldonadót a hazai olajvállalat, a PDVSA támogatta, egyben a korábbi elnök, Hugo Chavez is. A Renault nem tudott megegyezni a céggel, így a futamgyőztesnek is távoznia kell.

Maldonado a közleményében felidézte a karrierjét; azt, hogy felejthetetlen bajnokságokban volt része, és azt is, hogy „megismerhette a győzelem ízét, amitől még inkább harcolni akarsz”. Megjegyezte, „több mint 200 serleget halmozott fel, mindenféle méretben, formában”. Természetesen számára is egy álom vált valóra azzal, hogy bejutott a Forma-1-be, és 2012-ben megszerezte a leginkább várt győzelmét a Williamsszel a Spanyol Nagydíjon.

Maldonado mindenkinek megköszönte a támogatást: család, barátok, rajongók, szponzorok. Természetesen hazafiként hozzátette, hogy büszkén képviselte Venezuelát a motorsport csúcsán.

A 30 éves Maldonado 2010-ben megnyerte a GP2-bajnokságot, 2011-ben mutatkozott be a Williamsszel, ahol három szezont töltött. A Lotusnál két évet húzott le, de leginkább csak autótöréseivel hívta fel magára a figyelmet. Maldonadónak az sem segített, hogy menedzsere, Nicolas Todt, remek kapcsolatot ápol a Renault-val.

fotó:dppi

F1 - BRAZIL GRAND PRIX 2015

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Pastor Maldonado
Cikk típusa BRÉKING