Májusig dönt a Ferrari Vettel sorsáról

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto elmondta, 2020 májusáig döntenek arról, hogy Sebastian Vettel velük marad-e a 2021-es idényre. Binotto azt is hozzátette, nem azon fog múlni a dolog, hogy hibázik-e a német.

Májusig dönt a Ferrari Vettel sorsáról

Sebastian Vettel szerződése a Ferrarival 2020 végéig érvényes, a négyszeres világbajnoknak pedig voltak már jobb időszakai a jelenleginél. Vettelt fiatal csapattársa, Charles Leclerc szoros csatában ugyan, de mind időmérőkön, mind pontok tekintetében megverte.

Nemrégiben a Marca pedig arról számolt be, hogy Vettel a McLaren csapatfőnökét, Andreas Seidlt is megkereste egy esetleges 2021-es ülés reményében. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke így nyilatkozott a témáról:

Még több F1 hír:

„Meg kell néznünk, hogyan teljesít Seb, hogyan alkalmazkodik a 2020-as kocsihoz, és milyenek a motivációi a jövőre nézve, Nem azon fog múlni a dolog, hogy hibázik-e. Inkább arról, hogy hogyan látja a jövőjét, és a Ferrari hogyan látja a csapat jövőjét.” – mondta Binotto az AutoWeeknek.

„A Ferrarinak megvan az az előnye, hogy népszerű a versenyzők körében. Kivételes helyzetben vagyunk emiatt. Május elejére, vagyis durván a Spanyol Nagydíj idején már tudni akarjuk, hogy kivel folytatjuk 2021-ben.”

Már felröppentek pletykák arról is, hogy Lewis Hamilton vörösben folytathatja 2021-től, és Verstappen neve is felmerült már a maranellóiaknál, de a Ferrari-elnök cáfolta, hogy érdeklődnének a holland iránt.


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

megosztás
hozzászólás
A csapatfőnökök megnevezték a szezon 10 legjobbját
Előző cikk

A csapatfőnökök megnevezték a szezon 10 legjobbját

Következő cikk

Így fest együtt Raikkönen és Bereznay Dániel (kép)

Így fest együtt Raikkönen és Bereznay Dániel (kép)
Hozzászólások betöltése