"Majd belejön" - Cunoda kiállt szenvedő csapattársa mellett
Az AlphaTauri Forma-1-es pilótája, Juki Cunoda szerint csapattársa, Nyck de Vries, akinek jövőjével kapcsolatban egyre több pletyka kel szárnyra, „majd belejön” a versenyzésbe.
De Vries újonc évének első harmada roppant keményre sikeredett, nem tudja tartani Cunoda tempóját és első nyolc versenyén teljesítménye nem volt valami egyenletes. Egyike annak a két pilótának a szintén újonc Logan Sargeant mellett, akik még nem szereztek pontot, bár az alulteljesítő AT04-gyel könnyű mondani, hogy szerezzen pontot.
De Vriesen már most nagy a nyomás, miután Helmut Marko, a Red Bull sportszakmai tanácsadója már jelezte, hogy elégedetlen a Formula E 2020-21-es szezonjának bajnokával, csapattársa, Cunoda azonban a Motorsport.com kérdésére Ausztriában kiállt a holland mellette:
„Szerintem csak az kell, hogy Nycknek összejöjjenek a dolgai. A tempója megvan, szóval már csak meg kell találnia a ritmust, mert a legtöbb versenyen nehezen tudott egyenletesen teljesíteni. Szerintem majd belejön, az elmúlt versenyei, eredményei alapján már megmutatta, hogy képes remekül is versenyezni.”
Cunoda 2021-es első évével húzott párhuzamot, ahol maga is nehezen szokta meg a Forma-1 ritmusát, még ha több villanása is volt, mint De Vriesnek idén. A Motorsport.com kérdésére azonban hozzátette, kettejük helyzetét nehéz összehasonlítani:
„Szerintem Nyck elég más helyzetben van. Amiért én szenvedtem az első évem első felében nem csak az én problémám volt. Nyilván volt rengeteg hely, ahol tudtam volna fejlődni, de nem csak én tehettem erről és a csapat valószínűleg tudott róla.”
„Ugyanakkor az volt a harmadik évem Európában. Előtte két évvel még csak Japánban versenyeztem, szóval tudták, hogy szükségem van tapasztalatra. Nyck a szabadedzéseken és pár időmérőn jó tempót mutat, csak egy kicsit balszerencsés, mert nem a miénk a leggyorsabb autó, szóval nehéz jó eredményeket elérni vele.”
Mindeközben arról is új információk láttak napvilágot, hogy mik a Red Bull tervei az AlphaTaurival 2024-től.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.