BRÉKING

Máig sokan nem értik Hamiltont, aki imádkozott Monacóban, amikor félreállt a leintés után

Lewis Hamilton sokat változott az F1-ben töltött évek folyamán, és ez a korszak egészen 2007-re datálódik vissza. A Mercedes AMG bajnoka hosszasan beszélt a hazai média képviselőinek arról, min megy keresztül emberileg.

Hamilton 30 éves, két címet, 37 győzelmet, 45 pole-t szerzett eddig. Tette mindezt két csapattal, ő az egyetlen a jelenleg aktív bajnokok közül, aki elmondhatja ezt magáról. Elnézve a Mercedes AMG és az ő formáját, szalad a szekér, egyelőre nincs, aki megálljt parancsoljon.

"Határozottan ez a legjobb időszak a karrieremben"- mondta a brit média képviselőinek tegnap Silverstone-ban.

"És még csak 30 vagyok. Nagyon gyorsan elmúltak a húszas éveim, és próbálok biztosra menni, hogy olyan sokat megteszek, amennyit csak tudok, mindezt a határaimon belül, már ami az energiámat, az edzést, a teljesítést illeti. Határozottan úgy érzem, kicsit más vagyok. Különleges volt, amikor először nyertem meg a címet. Majd utána mindenkinek lett egy"- idézte fel, hogy Button és Vettel követte őt a sorban. Előtte Raikkonen és Alonso gyűjtötte be.

"Nos, nem mindenkinek, de néhány versenyzőnek. Majd úgy éreztem, többé nem olyan különleges, hogy van egy. A második óriási dolog volt nekem. Újra megerősítette bennem a hitet, ami nyolc éves korom óta megvolt. Nem szeretem azt gondolni, hogy az aranyéveimben vagyok. Szeretem azt gondolni, hogy még előttem állnak. De lehet, valószínűleg az aranykorszakomban vagyok. Remélhetőleg sokáig fog tartani."

Lesz-e belőle valaha legenda? A britek kényesek a tradícióra, olyan nevek sorakoznak előtte, mint Clark, Stewart, Mansell, Hill, hogy csak párat ragadjunk ki.

"Sok rajongó mond olyasmit, hogy 'Jim Clark ezt csinálta', vagy 'James Hunt ezt csinálta', én meg úgy vagyok vele, hogy 'És akkor mi van?'"- mondta a címvédő.

"Ez az én időm. Én pedig így csinálom. Furcsa, az emberek mennyire azt akarják, hogy mindenki ugyanazt csinálja, mint azok az emberek anno. Így viselkedik egy forma-1-es versenyző, így néz ki, így beszél. Ilyennek kellene lennie egy forma-1-es versenyzőnek. Viccesnek találom. Először is, előtte sosem volt fekete versenyző. Szóval nagyon más vagyok a korábbiakhoz képest."

"Had csináljam úgy, ahogy én akarom"- erősítette meg. "Az a probléma, hogy manapság az emberek minden egyes dologról ítéletet alkotnak. Ahelyett, hogy megtartanák maguknak, gyorsan kommentálnak másokat. Még mindig nem értenek teljesen. Szóval mostanság tényleg arról van szó, hogy magamat adom. Az elmúlt évben sokat fejlődtem azon a téren, miként kezeljem a negatív dolgokat."

Az egyik ilyen pillanat az volt, amikor elbukta a monacói győzelmet Rosberggel szemben, köszönhetően a felesleges kerékcserének.

"Nehéz volt elhinni. Határozottan az volt a legkeményebb pillanat, amire emlékszem"- mondta Hamilton. "Nagyon erős a hitem; megálltam az autóval, imádkoztam. Ez erőt ad. Adjatok egy másodpercet, hogy összeszedjem magam. Adj erőt, hogy átkeveredjek ezen, mert tudom, több pozitívum lesz majd, ahogy haladok előre. Segített, hogy az az ember legyek, aki tudom hogy vagyok, és aki lenni tudok, hogy erős üzenetet adjak át az embereknek, miszerint nem számít, mi keresztezi az utad, le tudod győzni. Ez volt a végső teszt számomra."

"Próbáltam visszatartani a szívverésem. Nagyon lassan vezettem, hogy összeszedjem a gondolataimat"- mondta. "Olyan lassan, amennyire csak tudtam. Ha elvesztem az önuralmam, akkor ti srácok a legrosszabb időkben részesítetek. Manapság kissrácok néznek fel rám, és az, ahogy viselkedek, lehet, hatással lesz arra, ahogy a kölykök viselkednek majd az iskolában, vagy arra, ahogy vezetnek, bármire. Ez az átfogó kép. Van egy fontosabb üzenet. Ne legyél önző abban az egyetlen pillanatban, viselkedj."

"A legtöbben, akik néznek minket, nem realizálják, hogy a golyóinkat is leizzadjuk egy versenyen. De nem akarsz kimutatni túl nagy csalódottságot, mert tudod, a csapattársad energiát nyer belőle"- jegyezte meg a brit bajnok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Visszaállni a szívó V8-asokra? Ha így megszabadulunk a vacak jelzőtől, akkor...
Következő cikk Hova tűnt Gerard Lopez?! A Mercedesnek nem gond, ha a Lotus ismét Renault akar lenni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország