Magnussent is váratlanul érte az FIA ezen lépése

A mezőny tagjai közül már egészen sokan szólaltak fel az FIA rájuk vonatkozó új korlátozásairól, és most így tett Kevin Magnussen is, aki saját elmondása szerint meglepődött a helyzeten.

Kevin Magnussen, Haas F1 Team

Alex Albon, Max Verstappen, de még a visszavonult Sebastian Vettel is arról beszélt, hogy nem tartja helyesnek a Nemzetközi Automobil Szövetség által idénre bevezetett szabálymódosítást, ami szerint a versenyzők előzetes beleegyezés nélkül nem tehetnek semmilyen politikai megnyilvánulást.

Most a Sky Sportsnak a Haas versenyzője, Magnussen mondta el véleményét a témáról, aki szintén fontosnak tartja, hogy további tisztázások érkezzenek arról, pontosan mit tehetnek meg és mit nem.

„Engem meglepett. Még meg kell értenem, és szerintem ezzel a legtöbben így vagyunk, mert nem tudjuk pontosan, mit is jelent ez az egész. Én egy olyan országból származom, ahol mindenki szabadon fejezheti ki a nézeteit és gyakorolhatja a vallását.”

„Ez egy olyan érték, amelyet én is nagyra értékelek, és szeretném ezt látni a Forma–1-ben is. Kíváncsian várom, merre fognak menni ezek a megbeszélések.” Magnussen maga egyébként nem tervez politikai kampányolásba vagy hasonló megnyilvánulásokba, viszont ő is úgy érzi, hogy a pilóták számára fontos, hogy legalább a lehetőségük meglegyen rá.

A dán szavai nagyjából megegyeznek új márkatársa, Nico Hülkenberg gondolataival, aki hozzá hasonlóan úgy gondolja, fontos, hogy a mezőny tagjai rendelkezzenek ezzel a fajta szabadsággal, még ha nem is akarnak kiállni semmilyen ügy mellett.

Csapatfőnökük, Günther Steiner pedig most arról beszélt, hogy szerinte egy 11. csapat érkezésének csak kockázatai vannak, de valódi előnyei nincsenek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vasseur: Tavaly nem a teljesítmény jelentette a problémát a Ferrarinál
Következő cikk Íme az AlphaTauri 2023-as festése képeken!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország