Forma-1 Amerikai Nagydíj

Magnussennek könnyedén meglehetett volna a Q3, de az igazi teszt vasárnap jön

Kevin Magnussen szerint könnyedén bejuthatott volna az időmérő edzés utolsó fordulójába a Forma-1 USA Nagydíján, miután tegnap két tizedmásodperccel lemaradt az első tízbe való bejutásról.

Kevin Magnussen, Haas VF-23

A Haas pilótája ugyanakkor azt mondta, még korai megmondani, hogy a csapat nagy fejlesztési csomagja működik-e, ugyanis versenytávon kell látniuk, jobb-e a teljesítményük. Magnussen azt is elmondta, hogy a megváltozott VF-23-mal való rosszabb ismeretsége is közrejátszott abban, hogy lecsúszott a Q3-ról:

„Voltak pozitív jelek ma a szabadedzésen és a Q1-ben, az előbbin ötödik, utóbbiban hetedik lettem, aztán sajnos a Q2-ben nem végeztem jó munkát. Még mindig tanulom kicsit az autót. Ismerkedünk vele és volt két rossz köröm a Q2-ben, ezért lemaradtam két tizeddel a Q3-ról. Azért szerintem vannak pozitív jelek.”

A Haast a futamokon a gyenge gumikezelés hátráltatja, de Magnussen reméli, hogy az új csomag megoldja ezeket a problémákat: „A valódi kérdés vasárnap, hogy jobban bánik-e az autó a gumikkal, hogy ott jobb lesz-e a teljesítmény. Ez az, amit mi tudni akarunk, nem azt, hogy kicsit jobbak vagyunk-e egy körön, nem az a kérdés.”

Magnussen biztos benne, hogy egy tisztább körrel a Q3-ba került volna: „Az adatok alapján könnyebben lehetett volna két-három tizeddel is gyorsabb a köröm. A Q2-ben az első szektorban majdnem eldobtam az autót, meglepett, hogy nem törtem össze. Szóval egyértelmű, hogy volt ott idő, amit nem sikerült összeszednem.”

„Voltunk azonban idén már Q3-ban olyan autóval, ami vasárnap nem teljesített, szóval az igazi kérdés, az igazi teszt vasárnap lesz. Tudjuk, hogy a régi autó jó volt egy körön, szóval nem ez a kérdés. Két vagy három versennyel korábban, Szingapúrban a hatodik helyről indultam.”

„Nem akarok következtetésekre ugrani még, mert ez más pálya, más az aszfalt, más a széljárás, más keverékek is vannak, mint legutóbb. Nagyon nehéz ilyen részletesen összehasonlítani őket. Érzek azért dolgokat, idő kell, hogy megerősíthessük őket. Minél több kört megyünk, annál szilárdabb lesz a meggyőződésünk, de nem hiszem, hogy itt még következtetéseket fogunk tudni levonni.”

Mindeközben a két Aston Martin már a Q1-ben kiesett, Fernando Alonso azt is tudni véli, miért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz a sprintfutam pole-jával vigasztalódna
Következő cikk A Forma-1-es csapatfőnökök átgondolnák az FIA egymillió eurós büntetéseit

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország