BRÉKING

Magnussennek ez a „második” F1-es szerződése: a kézfogás megvolt, de a csapat visszalépett

Martin Whitmarsh elárulta, mindenképp esélyt akarta biztosítani Kevin Magnussennek, és az első verzió szerint egy másik csapatnál lett volna helye. A McLaren óriási reményeket táplál a dán újonc iránt.

Whitmarsh korábban is elmondta, hogy Pérez számára házon belül állt fenn a veszély: nem egy jelenleg is aktív pilóta, hanem a Young Driver Programme tagjai jelentették a fenyegetést.

„Ami rosszul sült el Checo esetében, hogy Kevin létezik. Minden F1-es versenyző jó, de csak Lewis és Sebastian volt rendkívüli az elmúlt évek érkezői közül – rendkívüli tehetségek -, te pedig keresed a következőt”- mondta a McLaren csapatfőnöke az F1.comnak.

Elmondta, megpróbált helyet találni Magnussennek, de nem járt sikerrel – illetve csak fél sikert ért el. „Számos csapatnak beajánlottam őt, és nem tudtuk összehozni neki, hogy az F1-ben legyen, tehát úgy döntöttünk, magunkhoz vesszük. Ha Kevin nem létezne, valószínűleg Checo jövőre is az egyik McLarent vezetné. De Kevin létezik”- magyarázta.

Tehát Pérez balszerencséjét az jelenti, hogy nem sikerült elhelyezni Magnussent egy másik csapatnál? „Igen, ez is szerepet játszott benne. De az a legerősebb érv mellette, hogy Kevin egy rendkívüli fiatalember, aki megérdemli, hogy az F1-ben legyen. Reménykedtem, és megpróbáltam találni neki egy cockpitot – még üzletet is kötöttem, kezet ráztam egy csapatfőnökkel ebben a paddockban; egy abszolút üzletet kötöttem. De visszalépett…”- árulta el.

Péreznek két futammal az év vége előtt kellett megtudnia, hogy kiteszik Wokingból. Nem éppen a McLaren stílusára vall…

„Ez egy fantasztikus sport, de elkerülhetetlen, hogy minden munkában vannak nem túl kellemes pillanatok”- magyarázta a brit. „Felemelni a telefont egy héttel ezelőtt, és azt mondani Checónak: ’Figyelj, mondtam korábban, hogy itt van Hülkenberg, Di Resta, Massa – nagyon sok választásunk van. De nem a Forma-1-en belül áll fent a veszély számodra, mivel lehet vitatkozni azon, hogy ki a legjobb ezen srácok közül, és nem hiszem, elég különbség ütközött ki, melyek igazolnának egy változtatást’. Azt is elmondtam neki, hogy: ’Az egyetlen fenyegetés belülről érkezik – a fiatal versenyzőink felől’. Szerintem nem vette olyan komolyan, mint kellett volna. De tudta.”

Elmondta, a McLaren „hűséges csapat”, és ez minden alkalmazottjával szemben igaz. Egyben említett egy érdekes történetet is.

„Egy kis repülővel mentem Japánból Koreába, és négy vagy öt versenyző is volt rajta. Hirtelen odajött az egyik korábbi versenyzőnk – Martin Brundle -, és azt mondta: ’Emlékszem arra, amikor kirúgtál’. Majd David Coulthard mondta: ’Emlékszem, amikor kirúgtál’. Heikki Kovalainen is rajta volt azon a kisgépen – és ő is emlékezhetett arra, hogy kirúgtam. Nyolc utas volt ezen a gépen, és én ötöt kirúgtam!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hajszálon múlhat a Lotus sorsa: Akár még csődbe is mehet a csapat
Következő cikk Alonso szerint érdekes idők várnak Vettelre: a négy cím még rossz hír is lehet számára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország