Magnussen Verstappen mellett? „Briliáns lenne”

Nem nagyon van olyan pilóta, akinek még nem dobták volna be a nevét Alex Albon helyére a Red Bull második ülésére, de Kevin Magnussenre nem sokan gondoltak eddig. A McLaren egykori alkalmazottja szerint remek választás lenne a dán.

Kevin Magnussen, Haas F1 speaks to the media

Kevin Magnussen, Haas F1 speaks to the media

Andy Hone / Motorsport Images

Kevin Magnussen hiába mutatkozhatott be Lewis Hamiltonhoz hasonlóan a McLarennél, és állhatott dobogóra a legelső futamán, a dán pilóta talán sosem futott be olyan pályafutást a száguldó cirkuszban, amilyet 2013-ban a Renault WSR 3.5 bajnokaként jósoltak neki.

Hiába verte meg kétszer is a Haasnál Romain Grosjeant, Magnussen nem vált a csapat olyan vezérévé, mint amire talán számítottak az esetében, most pedig lehet, hogy kikerül a Forma-1-ből, miután Steiner is utalást tett arra, hogy a pilótáik „jobb, ha körülnéznek máshol is.”

Matt Bishop, a McLaren korábbi kommunikációs igazgatója szerint azonban Magnussen kiváló pilótája lenne a Red Bullnak Max Verstappen mellett.

„A Renaultnál és a Haasnál is megverte a csapattársait, de sosem volt olyan autója, amellyel meg tudta volna mutatni azt a fantasztikus formáját, amiről mindenki tudja, hogy ott van, aki látta, hogyan húzta be a World Series by Renault-t 2013-ban.

„Az a forma még mindig ott van, arra várva, hogy valaki kibontsa” - nyilatkozta Bishop a GMM-nek, számolt be az interjúról a GPBlog.

Kevin Magnussen, Haas F1 in the paddock

Kevin Magnussen, Haas F1 in the paddock

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Bishop hozzáteszi, hogy nincsenek belsős információi a Red Bulltól, de mindenképpen érdekes számára, hogy nyíltan beszélnek a pilótakérdésről.

„Semmit nem tudok arról, mi járhat Helmut (Marko) és Christian (Horner) fejében, de én is hallottam a pletykákat, hogy a változtatáson gondolkodnak. Szerintem Max és Kevin briliáns párost alkotnának.”

„Két tapasztalt, de még mindig fiatal, óriási potenciállal rendelkező fiatalról van szó, akik nagyon ambiciózusak, és nem ilyednek meg a harctól. Ők ketten képesek lennének a futamgyőzelmekre, amikor a Mercedes győzedelmes gépezete bármilyen okból leáll.”

Annak ellenére, hogy ezzel valószínűleg az elmúlt évek két legproblémásabb pilótája kerülne egy csapatba, Bishop szerint ezzel nincs semmi gond: „Kit érdekel? Mindenki látni akarja, ahogyan a pilóták időről-időről megcsipkedik egymást.”

Lehet, hogy Mick Schumacher végül a Haas pilótája lesz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner: nem Vettel vallott kudarcot, hanem a csapat
Következő cikk Marko gyakorlatilag megerősítette a japán pilóta érkezését az AlphaTaurihoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország