BRÉKING

Magnussen úgy érzi, hasznára van a McLarennek

A fiatal dán újonc nem ért egyet azokkal a kritikákkal, melyek szerint a McLaren fejlesztései többek között miatta sem működnek megfelelően.

Jenson Button, 2009 Forma-1 világbajnoka korábban már jelezte, hogy jelen pillanatban jobb lenne, ha egy tapasztalt csapattárs dolgozna mellette, mivel a fejlesztések terén elengedhetetlen, hogy valaki megfelelő tapasztalattal rendelkezzen.

Kevin Magnussen nem igazán ért ezzel egyet, aminek hangot is adott a McLaren eseményén a csütörtöki médianapon Kanadában.

„A csapat elégedett a munkámmal, de tudom, hogy nagyon sokat kell még tanulnom. Ennek ellenére nem érzem azt, hogy a csapat terhére lennék. Sőt, a visszajelzéseim hasznosak, és folyamatosan fejlődök.”

„Minden alkalommal elmondom, hogy mit érzek a volán mögött. A mérnökök elégedettek ezzel, és úgy érzem, hogy mindez valóban hasznos a csapat számára. A pályán kívül is megértjük egymást a csapattal. Mindent elmondunk, mert az a legfontosabb, hogy versenyképesek legyünk.”

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan csapatnak dolgozhatok, mint a McLaren. Nagy kihívást jelent, de ezzel együtt a legmagasabb szinten tanulhatom meg az alapokat. Sokat jelent számomra ez és bízom benne, hogy élni tudok a lehetőséggel. Sokat tanultam már ezen a pár versenyen, de alig várom a következőket és azt, hogy tapasztaltabb legyek, mert a saját bőrömön érzem, hogy mindez mennyire fontos.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Magnussen bízik benne, hogy a McLarennél maradhat.

„Nem tudom, hogy mi lesz jövőre. Nemrég kezdődött el a szezon, szóval ez még távoli. Természetesen a McLarennél szeretnék maradni,és azt hiszem, bíznak bennem és számítanak rám.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button: Nem óhajtok visszavonulni!
Következő cikk Alonso tudja, hogy a Ferrari ismét bajnok lesz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország