Magnussen szerint Kvyat Monacóban "elvesztette az eszét"!

Magnussen szerint Kvyat Monacóban "elvesztette az eszét"!

Kevin Magnussen és Daniil Kvyat a La Rascasse-ban ütköztek össze, amikor az orosz vissza akarta venni körét a Renault versenyzőjétől. A dán a falban kötött ki Kvyat erőszakossága miatt.

Az összeütközés miatt később Magnussen kiállt a futamról, Kvyat pedig három helyes rajtbüntetést kapott a Kanadai Nagydíjra. Kvyat szerint a dán volt a hibás.

Magnussen kritikusan fogalmazott az orosz manőverét követően.

"A versenyem jól indult, és a biztonsági autó után azonnal kiálltunk köztes esőgumikért. Mi voltunk az elsők, akik ezt megtették, de ez volt a megfelelő döntés, és igazán boldog is voltam vele, a csapat jó munkát végzett."

"Amikor kigurultam, jó pozícióba kerültem, majd Kvyat elvesztette az eszét."

"Sajnos összeütköztünk, és ez a versenyem végét jelentette. Ezután több kört vesztettem, és úgy döntöttünk, inkább kiállok."

Magnussen szerint az eset nélkül erős eredménnyel zárhatta volna a Monacói Nagydíjat, miután Ő váltott először intermediatekre.

"Szerintem sokan ki akartak állni, szóval több pozíciót is nyerhettünk volna."

"Csak annyit tudok, hátulról eltalált. Belém jött. Nagyon idegesítő, mert jó helyzetben voltunk, és sok pontot szerezhettünk volna."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniil Kvyat , Kevin Magnussen
Cikk típusa BRÉKING