Nagyobb kockázatvállalás a sprinteken – Magnussen szerint jöhet!
Kevin Magnussen amondó, hogy a versenyzők extra kockázatot vállalhatnak majd az F1-es sprinteken, miután azokat önálló eseménnyé alakították, melynek nincs semmilyen hatása a vasárnapi főversenyre.
Mióta 2021-ben bevezették a sprinthétvégét, a szombaton rendezett minifutam végeredménye határozta meg a vasárnapi viadal rajtfelállását. Mindez azonban már a múlté, hiszen a feleknek sikerült megegyezniük abban, hogy a most hétvégi Azeri Nagydíjtól kezdve két időmérőt tartanak a sprintes fordulókon.
A pénteki hagyományos kvalifikáció adja majd meg a vasárnapi futam rajtsorrendjét, miközben az új, szombati szétlövés dönti el, ki honnan indulhat az aznapi sprintfutamon. „Szerintem jó, hogy két időmérőnk van, mert ez azt jelenti, hogy kicsikét több kockázatot vállalhatunk majd a sprinten” – nyilatkozta Magnussen.
„Nincs meg az az extra büntetés, hogy a rajtrács végéről kell indulnod vasárnap, ha nem érsz célba szombaton, még ha persze ez is a célod. Így kicsit változik a kockázat és a nyereség aránya, ami jót tesz a show-nak, a versenyzőknek, miközben szórakoztatóbb is.”
A dán pilóta egyébként eddig remekül abszolválta a sprinteket, hiszen tavaly háromból háromszor pontot tudott szerezni. „Nem hinném, hogy lenne bármi különösebb oka annak, hogy mindig pontszerző lettem, de nyilván remélem, hogy tovább tudjuk vinni ezt a sorozatot. Ez a célunk.”
„Szerintem az autónk tempója jelenleg erős, szóval jó lenne ezt kihasználni mind a sprinten, mind pedig a versenyen” – összegzett a haasos, aki a tavalyi brazíliai sprintet ráadásul a pole-ból kezdhette meg, miután pénteken meglepetésre megszerezte élete első rajtelsőségét.
Bakuban talán nem az időjárás fogja meghatározni a hétvége végkimenetelét, de azért így is érdemes lesz azt észben tartani.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.