BRÉKING

Magnussen szerint az új McLaren már most jobb, mint a tavalyi

Mondhatja ezt annak ellenére, hogy az MP4-30 sokat állt a téli tesztek ideje alatt, ám ebben az autóban messze több lehet a potenciál.

Többek között erről beszélt Eric Boullier csapatfőnök is a McLarentől. A francia után Kevin Magnussen is bizakodóan nyilatkozott az évadnyitó Ausztrál Nagydíj előtt, amit Fernando Alonso autójában teljesíthet, miután a spanyol versenyző agyrázkódást szenvedett az utolsó téli teszt előtt Barcelonában.

Kevin Magnussen

Nagyon örülök annak, hogy Melbourne-ben ott lehetek a McLaren-Honda volánja mögött. Természetesen ez nem véletlen, de ez a munkám, és a dolgom az, hogy a lehető legjobban lássam el a feladataimat, amiket a csapattól kapok, míg Fernando újra el nem foglalja a helyét az autóban.

Melbourne fantasztikus emlékekkel szolgál számomra, különösen azok után, hogy tavaly itt dobogóra állhattam. Hihetetlenül különleges egy pillanat volt az számomra, amit soha nem fogok elfelejteni. Imádtam ezen a pályán versenyezni tavaly, és nagyon várom már, hogy pénteken újra pályára guruljak, segítvén az autónk fejlesztését. Bár volt némi kihívás mögöttünk Barcelonában, összességében az MP4-30 nagyon pozitív értékeket mutat, és biztosan eltér a 2014-es géptől. Mindezt jó értelemben mondom.

Természetesen nem várunk győzelmet magunktól az első versenyen, és a fő hangsúly azon lesz, hogy az autót versenykörülmények között is megnézzük, valamint megtegyünk néhány lépést előre. Keményen fogok dolgozni a mérnökökkel azon, hogy a visszajelzéseimmel a lehető legtöbbet segítsek, javítván ezzel a teljesítményen és a megbízhatóságon.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Noha a szezon előtt nem vártam azt, hogy Ausztráliában a pilótafülkében ülhetek majd, a téli felkészülés során ugyanúgy edzettem, mintha egy éles szezonra készülnék. Emiatt fittnek érzem magam és készen állok az előttem álló feladatokra. Ez egy fantasztikus lehetőség számomra, mind versenyzői, mind fejlesztési szempontból.

A verseny a szezon elején kiszámíthatatlan, és igazán érdekes lesz látni azt, hogy hol állunk a mezőnyben, de készen állok a kihívásra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Sokat szenvedtünk, és fogunk is még, de az MP4-30 egy nagyon jó autó lehet
Következő cikk Raikkönnen: Apa vagyok, és ez a világ legjobb dolga!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország